Belföld

Itt a vége, Magyar Péter mindent bevallott

Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Baleset

Súlyos buszbaleset történt az éjszaka Zalában, rengetegen megsérültek

Ukrajna is berágott a Moszkvában bóklászó Orbánra

ORBÁN Viktor; PUTYIN, Vlagyimir
Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök a tárgyalásuk után tartott moszkvai sajtótájékoztatón 2024. július 5-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A magyar fél anélkül döntött Orbán Viktor miniszterelnök moszkvai látogatásáról, hogy megállapodott vagy egyeztetett volna Ukrajnával – tette egyértelművé az ukrán külügyminisztérium pénteken kiadott közleményében azután, hogy a magyar kormányfő váratlanul Putyin elé járult.

A tárca ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy Ukrajna semmisnek tekint minden olyan egyezséget, amely nélküle jön létre.

„Továbbra is megingathatatlan az az elv, hogy nincs megállapodás Ukrajnáról Ukrajna nélkül, és felszólítunk minden államot, hogy szigorúan tartsák be”

– áll a közleményben.

A minisztérium szerint az igazságos béke helyreállításának egyetlen reális útja továbbra is a Kijev által készített béketerv.

„Miként azt az első svájci globális békecsúcs – amelyen Magyarország is részt vett – megmutatta, több mint száz állam és nemzetközi szervezet osztozik az Ukrajna területi integritásának és az ENSZ Alapokmányának tiszteletben tartásán alapuló béke víziójában” – mutatott rá a kijevi külügyminisztérium. Hozzátette: a békecsúcs formátuma kulcsfontosságú platform az igazságos béke helyreállításához.

„Ukrajna továbbra is kész konstruktívan dolgozni a kétoldalú együttműködés és az európai integráció fejlesztése terén Magyarország miniszterelnökének kijevi látogatását követően” – szögezte le a tárca.

Orbán valószínűleg haszontalan, és inkább csak a hazai, illetve az uniós közvéleménynek szóló „békemissziós” bohóckodása, saját jelentőségének túlértelmezése az Unióban is óriási diplomáciai botrányt okozott. Az Európai Bizottság szóvivője például sietett leszögezni, hogy

„Orbán nem rendelkezik semmilyen felhatalmazással az EU részéről tárgyalásokat folytatni Vlagyimir Putyinnal”.

Ez is érdekelhet:
Figyelem, lopnak: 4,3 milliárdból épül madárszínház a Hortobágyon

Orbán Viktor fejéből a hangok: lesz nagy csodálkozás 2025-ben

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Most a harmadik világháború kitörésével riogat a ruszkipárti hazaáruló fideszes

Orbán Viktor Brüsszelbe utazik

Emberre támadt egy medve az erdélyi Monorfalvánál

Magyar Orbánnak: A hazudozások ideje lejárt, vége van, miniszterelnök úr!