Rónai Egon megszólalt Magyar Péter kirohanásáról

magyar-peter-atv
Magyar Péter az ATV műsorában.

Rónai Egon egy kommentben reagált arra, hogy Magyar Péter hétfőn kisétált az ATV élő adásából.

Mint mi is beszámoltunk róla, a hitgyülis-rogánista álfüggetlen csatorna Egyenes beszéd című műsorában Rónai azzal kezdte a produkcióját, hogy átadott Magyarnak egy mappát, amiben azokat az időpontokat gyűjtötték össze, amikor meghívták Magyar Pétert, de ő ezt nem fogadta el. A Tisza Párt alelnöke erre fogta magát, és másfél perc után otthagyta a stúdiót, mondván, nem ezért érkezett.

Rónai Egon utóbb egy hozzászólásra válaszolva közölte: „azt elfogadom, hogy kezdhettem volna gratulációval”. Ugyanakkor hozzátette, hogy szerinte Magyar Péter volt az, aki folytatta a kettőjük között kialakult vitát, amit ő kész lett volna lezárni:

„Ha figyelmesen megnézné (valaki) a felvételt, én azon a ponton lezártam a vitát, amikor azt mondja Magyar Péter, hogy el fogja olvasni: köszönöm, ennyit szerettem volna – ezt mondom. És nem én folytatom.”

Ugyanitt Rónai tagadta, hogy a megafonos Bohár Dániel az ATV-től kapta volna meg a felvételt az ominózus eset után nem sokkal (Magyar Péter szerint a csatorna összejátszhatott a Megafonnal a lejáratására).

„Tudomásom szerint nem tőlünk kapta Bohár a felvételt – bárki rögzítheti, szokták is, vágják is, nem is minden esetben jogszerűen”

– írta az ATV-s kérdezőember.

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

Magyar Péter: Orbán lesz a felelős, ha ma bárkinek bántódása esik

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót