Beleáll a Fidesz: támogatják, hogy lehessen gyerekekkel erőszakoskodni anélkül, hogy tartani kelljen a gyónáskori kitudódástól

Végre világosan kimondták, hogy az egyházi rituálék előbbre valóak, mint a gyermek.

ORBÁN Viktor; SEMJÉN Zsolt
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (b) az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. április 8-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A Fidesz-frakció egyetért azzal a vérlázító, gyermekabúzusok titokban maradását lehetővé tevő törvényjavaslattal, amelyről kedd reggel a Röviden is beszámolt.

A könnyítést jelentő módosító egészen pontosan azt tartalmazza, hogy

az egyházi személyeknek a jövőben nem kellene jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményeket, hogyha arról gyónás útján szereztek tudomást.

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja napközben az ATV kérdésére azt közölte, támogatják Dunai Mónika javaslatát, szerintük ugyanis még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. (És valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármi efféle szabály – a szerk.).

“Az egyházügyi törvény most jóval tágabb körben ad felmentést az egyházi személyeknek a jelzési kötelezettség alól, ezek a kivételek a gyermekeket ért bántalmazás esetén – a gyónási titkon kívül – megszűnnek”

– ezt a választ küldte a Fidesz-frakció a botrányos módosítóról, amit a kormánypártok, a Fidesz-, és a KDNP-frakció is támogat. Vagyis szerintük ez így azért lesz szigorúbb, mivel az eredeti javaslat nem vonatkozott az egyházi intézményekre, most pedig már igen, és a gyónásos rész az egyetlen kivétel.

A javaslatot egyébként Dunai – aki maga is nő, családanya – terjesztette be, és azzal indokolta: „A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében a jelzési vagy együttműködési kötelezettség elmulasztásának következménye valamennyi gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagra tekintettel egységessé válik azzal, hogy a gyónási titok körében megismert információk kivételt képeznek majd ez alól, tekintettel arra, hogy ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén, azzal összefüggésbe nem hozható, szemben más hivatásokhoz fűződő titoktartási kötelezettséggel.”

Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira

MSZMP-s öregember: „a tét a minden”

Rátámadt a Fidesz a Nyíregyházi Állatpark igazgatójára

Felmondta a hajléktalan-ellátásra szóló szerződést Iványi Gáborék egyesületével az V. kerületi fideszes önkormányzat

Fideszes vagy pap? Vádat emeltek egy férfival szemben, aki fiúgyermekekkel fajtalankodott

Mi történt? Szúrt sebekkel találták rá egy házaspárra Pacsán, a férfi meghalt