Becslések szerint több tízezren vettek részt Magyar Péter és a TISZA Párt debreceni rendezvényén vasárnap, anyák napján.
A forgatókönyv az eddigi nagygyűlésekhez hasonló volt: Péter Petra konferált, Nagy Ervin verset szavalt, Rost Andrea énekelt. Újra beszédet mondott a közszolgálati állásból (még a próbaideje lejárta előtt) kirúgott volt lelkész, Tarr Zoltán is, továbbá szót kapott a hét, Debrecenben épülő akkumulátorgyár ellen küzdő Mikepércsi Anyák nevében Kozma Éva is.
Magyar Péter beszédében egyértelműsítette, hogy Oroszország a háború felelőse és Ukrajna területvédelme jogos. Beszélt arról is, hogy feloszlatják az „Orbán-Mészáros-Tiborcz részvénytársaságot”, illetve propagandaminisztériumok helyett oktatási, környezetvédelmi és egészségügyi minisztériumra van szükség. Elkötelezettnek mutatkozott az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellett is.
A rendezvényen az is kiderült, hogy Magyar megafonosok által kifigurázott, majd elárverezett „női” (valójában uniszex) napszemüvegéből befolyt több millió forintot a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány kapja. A pénzt jelképesen át is vette a helyszínen L. Ritók Nóra, az alapítvány elnöke.
A szombati rendezvény előtti éjszaka valakik a „Magyar Péter nőverő” legendát erősítendő, nadrágszíjas plakátokat helyeztek ki a debreceni Kossuth tér lámpaoszlopaira. Ezzel kapcsolatban Magyar a helyi fideszes kiskirálynak, Kósa Lajosnak („Mr. 20 százalék”) üzent:
„Mivel tisztelitek a nőket? Azzal, hogy Szaúd-Arábiában több női tag van a parlamentben, mint 2024-ben Magyarországon? Azzal tisztelik a nőket, hogy megalázzátok a beteg gyerekeket nevelő szülőket?”
– kérdezte Magyar, majd hozzátette:
„Szégyelld magad, Kósa Lajos, ahogy a fideszesek és a debreceniek jelentős része is szégyell téged.”
Magyar Péter szerint Kósa hatalmas öngólt lőtt azzal, hogy a Kossuth teret figyelő webkamera valamiért éppen a múlt éjjel nem működött, így kerülhettek ki azok a bizonyos nadrágszíjas plakátok, bizonyára a fideszes képviselő, korábbi debreceni polgármester tudtával/megbízásából.
A következő akció időpontja is megvan már, Magyar Péter bejelentette, hogy egy nappal az EP- és önkormányzati választások előtt, június 8-án újabb nagyrendezvényt tart Budapesten, ezúttal a Hősök terén.