Novák Katalin fizetése 5,2 millió forintra emelkedett, és ezért pontosan annyit kell dolgoznia, mint amennyit államfői munkássága ért: nagy büdös semmit

A pedofilbotrányba belebukott köztársasági elnök többet fog keresni, mint amikor még hivatalban volt.

Novák Katalin
Fotó: Facebook/Novák Katalin

Ahogy márciustól Orbán Viktor fizetés havi bruttó 6,3 millió forintra nőtt, úgy a köztársasági elnök jussa is megemelkedett, és bár Novák Katalin ebben a hónapban már egy percet sem „dolgozik” (esetében: utazgat), őt is megilleti az emelés – hangzott el az RTL Híradójában.

A csatorna számításai szerint Novák így többet fog keresni, mint amikor még hivatalban volt:

5 millió 249 ezer forint lesz, amit az adófizetők áldásos emléke okán rászánnak, ez 653 ezer forinttal több, mint amit a hivatali ideje alatt kapott.

Az igazi vérlázító azonban az, hogy Novákot immár élete végéig megilleti a busás elnöki fizetés.

A vég nélküli, automatikus emelések mögött egyébként az áll, hogy 2018 óta a bruttó átlagkeresethez kötik a képviselők és a közjogi méltóságok fizetését, vagyis ahogy a KSH minden hónapban magasabbra srófolja ezt az összeget, az húzza magával a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök mindenkori fizetését is.

Pofátlan herék: így dőzsölnek a bukott köztársasági elnökök az adófizetők pénzéből

Novák Katalin nyilvánosan sajnáltatta meg magát, de a kegyelmi ügyről ezúttal sem nyilatkozott

Mire készülnek? Újra felbukkant Novák Katalin

Belebukott a pedofilbotrányba, most Spanyolországban, lovakkal vigyorog Novák Katalin

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést