Bulvár

Magyar Péter elárverezi a „női” napszemüvegét, elképesztő összegnél tart a licit

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Tudják fokozni: presbiterré választotta K. Endrét a Bicskei Református Egyházközség a szabadulása után

Tudják fokozni: presbiterré választotta K. Endrét a Bicskei Református Egyházközség a szabadulása után
Fotó: Facebook/Bicskei Református Egyházközség

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Bicskén egy bizonyos fideszes/egyházi kör tűzön-vízen át védte volna a helyi gyermekotthon pedofilbotrányának főszereplőit, ha az ügy nem kap országos nyilvánosságot Novák Katalin kegyelmi döntésének kitudódásával.

A 444.hu ugyanis most azt írja, a Bicskei Református Egyházközség egészen odáig ment a pofátlanságban, hogy szabadulása után, tavaly év végén még presbiterré is választotta a bűnsegédlet miatt elítélt K. Endrét, V. János pedofil gyermekotthon-igazgató egykori helyettesét.

A lap Viczián Miklós, a Magyarországi Református Presbiteri Szövetség tiszteletbeli elnöke Újszövetségből idézett soraira hivatkozva felsorolja, milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy presbiternek:

többek között feddhetetlennek, tisztességesnek, a viszálykodást kerülőnek kell lennie!

A pedofil felettes pártolása ezek szerint a bicskei reformátusoknál minimum a tisztesség szinonimája.

A 444.hu több egyházkerületi vezetőtől is próbált információkat szerezni K. Endre presbiterré választásáról, de senki nem akart nyilatkozni, végül egy vasárnapi istentisztelet hirdetésére bukkantak, amely már K. Endre presbiteri tisztről való lemondásának bejelentéséről is szólt.

Az istentiszteleten valóban kihirdették, hogy változás történt a presbitérium összetételében, a presbiter neve viszont nem hangzott el. A lap úgy tudja, a presbiterválasztás előtt az egyik jelölt rákérdezett, hogy igaz-e a szóbeszéd az elítélt K. Endréről, a tiszteletes erre azt válaszolta, hogy igen, de kegyelmet kapott, és különben is ártatlanul vádolták meg.

Orbánig érnek a Bicskéről egyengetett szálak

Szerdai hír volt, hogy bizonyíték került elő arról: 2016-ban Orbán Viktor döntött V. János kitüntetéséről, amikor már 5 éve tudni lehetett, hogy a férfi legalábbis jó eséllyel pedofil. Arról is iratok vannak, hogy V. Jánost az Orbán-család céges ügyvédje védte a bíróságon, ezt az ügyvéd maga is megerősítette.

Bicskén egyébként 2008-2014 között az a fideszes Tessley Zoltán volt a polgármester, aki most a pedofilbotrány ellenére is rendkívül jól szórakozik az Országgyűlésben, noha 2011-12-ben éppen az ő vezetése alatt „sikerült eltussolni” városában a V. János fajtalankodásai miatt indult első nyomozást.

Pedig mint a 24.hu mai cikke rávilágít, három videó is készült 2011-ben, amelyekben a gyerekek részletesen elmesélték, hogyan zaklatta őket a bicskei gyermekotthon vezetője, sőt egy ombudsmani jelentés szerint már 2007-ben érkezett panasz az igazgatóra.

Kapcsolódó friss hírek

Busz és villamos karambolozott Budapesten

Orbán Viktor a kolostorkájában fogadta Irakli Kobakhidzét

Rémhír terjed a TikTokon a betétek befagyasztásáról, az MNB feljelentést tesz

Kezd belegabalyodni a kormány, hogy a „csak ránk ható háború” vagy a kereskedők miatt drága az üzemanyag

Nagy Márton: a kormány felszólítja az üzemanyag-kereskedőket, hogy áraikat igazítsák a régiós átlaghoz

Orbán agya elborult: már a világ összes idei választásának megnyerésére készül