„Orbán, takarodj! Novák, takarodj!” Tüntetnek Budapesten a pedofilsimogató kormány ellen

tuntetes-novak-katalin
Fotó: Facebook/Mérce

Két tüntetést is szerveztek péntekre, miután országos botrány lett abból, hogy Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját hamis tanúvallomásokkal is mosdatni próbáló K. Endrének.

A jelenleg Katarban tartózkodó köztársasági elnök lemondását követelők délután négykor kezdtek gyülekezni a Belügyminisztérium épülete előtt, ahonnan a tervek szerint este hat órára a Sándor-palotához vonulnak, és csatlakoznak a Momentum demonstrációjához.

A Telex beszámolója szerint a tüntetők kemény üzenetekkel kínálták meg a kormány embereit. Kiss Gergő az Egységes Diákfront képviseletében például arról beszélt, hogy „Novák Katalinnak és Varga Juditnak mennie kell”,

majd „Orbán, takarodj! Novák, takarodj!” skandálásra buzdította az időközben ezer fősre duzzadt tömeget.

A tüntetést a Mérce élőben közvetíti a Facebook-oldalán.

Magyar Péter azonnali vizsgálatot követelt és gyermekvédelmi intézkedéscsomagot ígért

Nagy tüntetés készül a kormány gyermekbántalmazó, pedofilpártoló tétlensége miatt

Hatalmas tömeg vonul az eső dacára a Tisza Párt nemzeti menetén

A „Zsolti bácsi” ügyről beszélő férfi is felszólal Puzsérék tüntetésén, Kocsis Máté őrjöng

Magyar Péter: 2026 a remény és a magyar álom, a közös döntésünk éve lesz

Rendőrök vegzálták a Puzsér Róbert házibulijából távozó embereket