Belföld

Pedofilozós óriásplakátok jelentek meg Orbán Viktor fotójával

Bűnügy

Bizonyíték került elő arról, hogy Orbán Viktor döntött a pedofil igazgató kitüntetéséről

Baleset

Tisztítószert szórtak az óvodások reggelijébe Pilisborosjenőn, több kisgyerek rosszul lett

Bicskén járt a Blikk, „Endre bácsit” keresve, ezt találta

Elmenekülhetett a városból K. Endre, aki helyiek szerint „egyszer hibázott, pont a jósága miatt”.

RövidenRöviden
Bicskén járt a Blikk, „Endre bácsit” keresve, ezt találta
Fotó: Blikk/Pozsonyi Zita

Szomszédjai szerint elutazott az őt ért „zaklatások miatt” K. Endre, aki Novák Katalin kegyelmi döntése miatt szabadulhatott a börtönből, ahol azért ült, mert a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyetteseként tudott a visszaélésekről, falazott a pedofil igazgatónak, egy gyerekkel pedig megpróbálta visszavonatni az abúzusról tett vallomását.

A Bicskén riportozó Blikk szerint két napja még látták a környékbeliek a férfit és feleségét a házuk előtt, szerda délelőtt azonban már nem volt mozgás.

„Itt biztosan nem dolgozik majd tanárként, de úgy hallottuk, nem is akar. Azt beszélik, vissza akar költözni Erdélybe, ahonnan a családja származik, ahol a nagyszülei is tanárok voltak”

– nyilatkozta egy helyi a lapnak.

Más arról beszélt, az egész utca tiszteli az idős tanárt, el sem akarták hinni, amit tett. „Endre bácsi”, ahogy helyben emlegetik, a kegyelmi döntés értelmében újra dolgozhatna tanárként, edzőként és gyerekekkel is.

„Endre bácsi csak egy megtévedt ember. Egyszer hibázott, pont a jósága miatt, egy valóban vétkező barátját próbálta menteni, de soha nem bántott egy gyereket sem. Nem csodálom, hogy visszavonult, elege lett az őt ért zaklatásokból”

– mondta egy másik helyi. (A tényekhez hozzá tartozik, hogy K. Endre nem csupán „megtévedt”, hanem konkrétan tudott a zaklatásokról, és egy gyerek vallomását meg is akarta másítani a pedofil igazgató érdekében – szerk.)

Azt is hallani, hogy K. Endrét megviselte a börtön. Egy régi ismerőse szerint megvezették, bízott abban, hogy alaptalanul vádolják az igazgatót, aki kollégája és barátja is volt.

A Blikk elérte K. Endre nyelvtanárként dolgozó feleségét, aki nem akart nyilatkozni. Azt sem mondta el, hol van a férje, és mikor térnek vissza Bicskére. A kegyelmi döntést elfogadták, örültek neki, de magánügynek tartják annak körülményeit.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a magyar sajtóval.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább chaten, mutasd meg ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Novák Katalin fizetése 5,2 millió forintra emelkedett, és ezért pontosan annyit kell dolgoznia, mint amennyit államfői munkássága ért: nagy büdös semmit

Jó hír a gyereküket rühellő szülőknek: megkezdődött a beiratkozás a mogyoródi Militarytáborba

Itt a bejelentés, újabb gyermeket vár Kulcsár Edina és G.w.M.

Fejlemény a bicskei pedofil gyermekotthoni igazgató ügyében, megszólalt a bíróság

Tudják fokozni: presbiterré választotta K. Endrét a Bicskei Református Egyházközség a szabadulása után

2007 óta panaszkodtak V. Jánosra a gyerekek – súlyos tényeket tártak fel a bicskei gyermekotthonról készült ombudsmani jelentések