Bűnügy

Megöltek ma hajnalban egy 24 éves férfit Dunaföldváron

Gazdaság

Újra 400 fölött az euró árfolyama, másfél éves mélypontra romlott a forint

Baleset

Meghalt egy ember a gödöllői benzinkúton

Nyomkövetővel buktatták le a kormányt: még be sem érkezett a válaszlevél, már megvolt a nemzeti konzultáció végeredménye

nemzeti konzultáció
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Egy Apple AirTag-et, vagyis bluetooth-os nyomkövetőt tett a Kétfarkú Kutya Párt egyik passzivistája egy január 17-én (tehát még határidőn belül) feladott nemzeti konzultációs válaszlevélbe. A párt közleménye szerint azért, hogy kiderüljön, hová tűnik az a közel hárommilliárd forint közpénz, amibe a konzultáció kerül, illetve hol is dolgozzák fel pontosan ezeket a „kérdőíveket”.

Az Alsóörsön feladott levél a nyomkövető eszköz adatai alapján január 26-án reggel 8.30-ra ért a NISZ Zrt. Csata utcai telephelyére, ahol a kiértékelés elvileg zajlott, vagy legalábbis zajlania kellett volna. Merthogy a hírekből tudható: a „szuverenitásvédelmi” nemzeti konzultáció eredményeit már

egy nappal korábban, január 25-én bejelentette a kormány, sőt konkrétan úgy fogalmaztak, hogy „összesítették”.

A Kétfarkú Kutya Párt mindebből arra következtet, hogy kérdéses, mennyire volt teljes körű a konzultáció kiértékelésének folyamata, hiszen legalább egy válaszküldeményt biztosan nem számítottak bele.

„Ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a konzultáció teljes egészében kétségbe vonható, de mindenképpen felveti annak lehetőségét, hogy más válaszok is hasonló sorsra juthattak” – állapították meg az egyébként senki független szereplő által nem hitelesített, lebonyolításában sem transzparens propaganda-konzultációról.

Ez is érdekelhet:
Várkonyi Andrea Mészáros Lőrincről: higgadt, bölcs, elképesztő érzéke van a romantikához

Kényszerleszállást hajtott végre Ferihegyen egy irányíthatatlanná vált repülőgép

Ismét veszett kutyát találtak Szabolcsban, rendkívüli intézkedések lépnek életbe

Rendületlenül imádja az ország a Fideszt, a kegyelmi ügy hatására sem erősödtek a baloldali pártok

Megtámadták a Kétfarkúak jelöltjét Kecskeméten

Kifarolt a Kétfarkú Kutya Párt Juhász Péter mögül

Orbánt, Mészárost és Várkonyi Andreát is felfestette a Kutyapárt egy budapesti buszmegállóra

Drogpolitikai vitára hívta Deutsch Tamást a Kutyapárt

10,9 milliárdot költhettek el Rogánék a legutóbbi, nemzeti szuverenitásról szóló konzultációra

Megvan a nemzeti konzultáció eredménye, meg fogsz lepődni!