Kirúgták a betegszállítót, aki mezítláb, egy köntösben hagyta magára Curtis anyját a lakása előtt

Curtis
Fotó: Facebook/Curtis

Dühös Facebook-posztban mesélte el szombaton Curtis, hogy cukorbeteg édesanyjához nagy fájdalmai miatt mentőt kellett hívni, de a segítség csak több mint három óra múlva érkezett meg, és vitték be a Semmelweis Egyetem sürgősségijére.

A rapper beszámolója szerint hazaszállításakor is akadtak gondok, ekkor az asszonynak mezítláb, köntösben, egy műanyag székre ültetve kellett várakoznia a lakása előtt.

A hírverés meghozta az eredményét, az Országos Mentőszolgálat szerint mulasztás történt, és az ügyben vizsgálatot indított, ugyanakkor azt is közölték, hogy a betegszállítás nem az OMSZ feladata.

Széki Tibor, Curtis testvére az ATV Híradónak hétfőn azt mondta, hogy a betegszállító cég, a Filter Fitt Kft. tulajdonosa felhívta őt, bocsánatot kért a családtól, jelezve, hogy szerinte is megbocsáthatatlan ami történt.

A cégvezető elismerte, hogy az ő alkalmazottja hibázott, akit nyolc év után kirúgott a cégtől.

Vádat emeltek a Fidesz drogos muzsikusa ellen
ByeAlex kiosztotta a Fidesz-kampánydalt éneklő előadókat
120 millió forint támogatást szavazott meg egy Curtisről szóló dokumentumfilmre a Nemzeti Filmintézet
Elesett egy férfi a Móriczon, a mentősök ellátás helyett csak felrakták a villamosra
Egymásnak esett a bukott fideszes tahó és az egészségügyi miniszter
Matolcsy Györgyék elváltak, a vagyonon marakodnak