Orbán Viktor üzent a halálos beteg Karsai Dánielnek

Együttérez, „még imádkozik is”.

orban-kormanyinfo
Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart a Kormányinfó keretében a Karmelita kolostorban 2023. december 21-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Csütörtökön letudta szokásos évi egy alkalmát Orbán Viktor, amikor nem kizárólag a lakájmédia előre egyeztetett kérdéseire méltóztat válaszolni. A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatóján többek között a tanárok béremeléséről (ami szerinte továbbra is „Brüsszeltől” függ), a migrációról és a 2024-es nagy terveiről beszélt.

Az Inforádió a halálos betegségben szenvedő, és aktív eutanáziért küzdő Karsai Dániel ügyével kapcsolatban kérdezte Orbánt:

„Érdemi-e a Karsai Dániel-vita? Lehet-e ebből népszavazás?”

– hangzott el a kérdés, a miniszterelnök pedig azt felelte, van egy népszavazási kezdeményezés, ezért innentől kezdve a kormánynak ezzel nincs dolga, majd a referendum dönt arról, mi legyen.

Orbán Viktor szerint nemcsak jogi, hanem emberi kérdésről van szó; megrázó emberi sorssal, nem egy üggyel állnak szemben.

„Az érintettnek, aki ezt az ügyet nyilvánosság elé hozta, csak azt tudom mondani, hogy vele vagyunk, együttérzünk vele, sok erőt kívánunk, ha megengedi, még imádkozunk is érte, hogy ezeken a nehéz időszakokon át tudjon jutni”

– fogalmazott Orbán az MTI beszámolója szerint.

Titokzatos földalatti vasajtókról szivárogtak ki fotók Orbánék hatvanpusztai „mezőgazdasági üzeméből”

Putyin magyarországi embere elmagyarázta, miért nem támogatta az Európai Tanács nyilatkozatát

Orbán Viktor üzent a pártját mocskosozó fiataloknak

Orbán Viktor megölését tervezte egy férfi

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán