„Elég bátor és hülye” – Juhász Pétert indítja a Kutyapárt Budapest V. kerületében

juhasz-peter-ketfarku-kutya-part
Juhász Péter (középen) a Kutyapárt társelnökeivel, Döme Zsuzsannával (balra) és Kovács Gergellyel (jobbra) Fotó: Facebook/Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Juhász Péter, a 2018-ban megszűnt Együtt – a Korszakváltók Pártja egyik alapítója és utolsó elnöke lesz a Kétfarkú Kutyapárt polgármesterjelöltje Budapest V. kerületében – jelentette be szerda délután a párt.

Közösségi oldalukon azt írják, maga Juhász kereste meg őket az ötlettel, a párt pedig szívesen támogatja a korábbi pártelnököt,

„hiszen nem láttunk más ellenzéki képviselőt az elmúlt évtizedben, aki ennyit próbált volna tenni a helyi korrupció ellen és ilyen mélységben ismerné a kerület problémáit”.

„Juhi”, a rogáni propagandagépezet egyik legkomolyabb céltáblája a Kutyapárt szerint azért lehet jó jelölt, mert amíg 2014-ben képviselő nem lett, az „ellenzéki” képviselők „észre sem vették”, mi történik a belvárosban az ingatlanokkal.

A sztori röviden: először bérbe adják a megfelelő személyeknek a lakásokat, üzlethelyiségeket, majd azok bérlőként pár hónappal később már hatalmas kedvezménnyel vásárolhatják meg azokat. A Kétfarkúak szerint az ügyben az MSZP-s képviselők is sárosak.

Kovács Gergelyék a mostani ellenzéki jelöltekről sincsenek jó véleménnyel. A Kutyapárt bejegyzése szerint a korábban MSZP-s Kovács Alex Gábor nem csak megszavazta a kerület ingatlanvagyonának kijátszását lehetővé tevő helyi rendeletet, de ő maga is haszonélvezője volt.

A momentumos Kerpel-Fronius Gábornak pedig azt róják fel, hogy kompromisszumkész, ez pedig kevés lesz ahhoz, hogy megküzdjön Rogán helyi embereivel, és vezetni tudja a kerületet.

„De Kerpel-Fronius-szal van egy nagyobb probléma is, nevezetesen, hogy az ember három mondatot nem tud mondani arról, hogy ő végülis mit is csinált az elmúlt négy és fél évben Budapesten főpolgármester-helyettesként”

– méltatták a főpolgármester-választáson Karácsony Gergelyt támogató Momentum jelöltjét a Kétfarkúak.

Juhász Péterről viszont úgy vélekednek, hogy az V. kerületi képviselősége alapján

„elég bátor és hülye, hogy nekimenjen az ügyeknek, ahelyett, hogy venne pár lakást”.

A Kétfarkúak további önkormányzati listavezetőkről is döntöttek: Újbudán Várady Zoltán, Szárligeten Sipos Tamás, Bicskén pedig Paszicsnyek Jánost juttatnák be a képviselő-testületbe.

Budapest V. kerületében Juhász Péter indul MKKP-s polgármesterjelöltként a jövő évi önkormányzati választásokon. Az…

Posted by Magyar Kétfarkú Kutya Párt on Wednesday, December 20, 2023

Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Juhász Péter szerint lejárató kampányra készül a hatalom a Szőlő utcai ügy tanúja ellen
Magyar Péter hétfőn elutazik
Magyar Péter: Áder János alapítványa 7 milliárd forint közpénzt kapott a választások előtt