Gulyás Gergely a reptér megvételéről: „a polgárok azt fogják érzékelni, hogy több turista látogat Magyarországra”

Híresen gondos, professzionális állami tulajdonlás => özönlő turisták.

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest Airport, Ferihegy
Fotó: Facebook/Budapest Airport

A források rendelkezésre állnak, így heteken belül tulajdont szerezhet az állam a Budapest Airportban – jelentette ki kérdésre válaszolva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten.

A Budapest Airport tulajdonrészének megvásárlását az indokolja, hogy az ország jobb gazdasági helyzetbe kerüljön, mert a reptér „aranytojást tojó tyúk”. (Nyilván azért adja el a jelenlegi tulajdonos, a világ vezető reptér-irányítással foglalkozó cége, mert „aranytojást tojó tyúk”, ja – a szerk.).

A polgárok azt fogják érzékelni, hogy több turista látogat Magyarországra, ami több adóbevételt jelent

– állította Gulyás, az viszont már nem derült ki, hogy ezek hogyan következnek egymásból: a turistákat ugyan miért és hol érdekli, hogy ki az adott reptér tulajdonosa?

Korábbi hírek szerint a magyar állam 51 százalékot szerez a reptérből, amiért bődületes, 4 milliárd eurót kell kifizetni az adófizetők pénzéből (csak hogy az Orbán-kormány elmondhassa: ezt is megszerezte, és hogy aztán az állam valószínűleg ezt is ugyanolyan tróger módon üzemeltesse tovább, mint a MÁV-ot, a Volánt, az egészségügyet, az oktatást vagy bármit, amihez a pazarló, dilettáns hatalomnak köze van).

Visszatért a hókáosz: ezt kell tudni most – akár 15 centi hó is lehet

Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból

Baj van, átmenetileg nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Gulyás Gergely hatalmas vergődést rendezett, miután az embere beborította a Fidesz kampányát

Fideszes nő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára emelné a magyar családok rezsijét!

Repülőrajt helyett tovább lopták az országot: katasztrofális évet zárt a magyar gazdaság