Bűnügy

Száz díszmadarat próbált egy bolgár férfi Hollandiába csempészni

Bulvár

Eltűnik a képernyőről Somos András, az ATV Kaleta Gábort mentegető műsorvezetője

Bűnügy

„Válogatott fenyegetéseket” kap, 24 órás védelmet javasoltak Magyar Péternek

„A kés pengéje beletört a hátába”: 12 és féléves fiú szúrt hátba egy másik gyereket Hajdúhadházon

RövidenRöviden
„A kés pengéje beletört a hátába”: 12 és féléves fiú szúrt hátba egy másik gyereket Hajdúhadházon
Fotó: police.hu

Négy év javítóintézeti nevelésre ítélték azt a hajdúhadházi gyereket, aki még tavaly novemberben, 12 és féléves korában egy 40 centis késsel hátba szúrt egy kiskorú fiút – írja közleményében a Debreceni Törvényszék.

Tájékoztatásuk szerint három kiskorú fiú tavaly novemberben az iskolából sétált haza, amikor szurkáló szembejött velük biciklivel, és egyikükbe belekötött, azzal fenyegette, hogy megveri, megöli.

Elhajtott, a három fiú pedig nem akart vitába szállni vele, így ők is tovább indultak. Később az egyik kereszteződésben ismét odament a 12 és féléves gyerek a másik háromhoz, majd leszállva a bicikliről hasba verte a sértettet, aki már nem hagyta magát. Veszekedni, dulakodni kezdtek, vissza is ütött, majd barátai felszólítására megfordult és elindultak haza.

A támadó fiú ekkor a nála lévő 40 mm pengehosszúságú hegyes késsel kétszer közepes erővel hátba szúrta a sértettet. Barátai észrevették, hogy vérzik, ezért gyorsan hazakísérték.

A kórházban kiderült, hogy a kés pengéje beletört a hátába, így kiműtötték.

Nyolc napon belüli sérülést szenvedett, de miután meg is ölhették volna, emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek a bíróság. A bíró enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott ténybeli beismerő vallomást tett, tettét őszintén megbánta, cselekménye pedig „kísérleti szakban maradt”. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a személy elleni bűncselekmények elszaporodottságát.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a magyar sajtóval.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább chaten, mutasd meg ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Kisiklott egy tehervonat Hajdúhadház és Újfehértó között

Lovat gázolt a vonat Hajdúhadházon

Fegyverrel túszul ejtettek egy fiatal nőt a VII. kerületben

Bankjegyekkel kitömött zsebekkel érkezett haza a strici Svájcból, a reptéren fogták el

Kétéves gyereket gázolt halálra egy kisteherautó Hajdúhadházon

Tehervonat-baleset: több napig tarthat a helyreállítás Hajdúhadház és Újfehértó között, százmilliós is lehet a kár