Németh Szilárd dühösen reagált, majd elmenekült az újságíró kérdései elől

nemeth-szilard (1)
Németh Szilárd Fidesz-alelnök, „rezsicsökkentésért” felelős képviselő, gasztronómiai iránytű.

Egy nyilvános rendezvényen próbálta elcsípni néhány kérdés erejéig Németh Szilárdot, a Fidesz egyik alelnökét a kormányinfókról kitiltott Gulyáságyú Média.

A rezsibiztost a hozzá kötődő Csepel SC pénteki eseményén, a sportklub telephelyén akarták szóra bírni, és bár eleinte nem tűnt teljesen elutasítónak, amikor megtudta, hogy melyik lapnak kellene nyilatkoznia, visszakérdezett:

„Az mi?”

Majd elkezdett menekülni a kérdések elől, végül az egyik emberét is ráküldte a kamerásra, aki azt kérte, hogy „ne olyan közelről kamerázzuk az elnök urat”.

A Gulyáságyú Média többek között azt szerette volna megtudni Németh Szilárdtól, hogy indul-e a tisztújításon a Fidesz alelnöki székéért, mit szól Mészáros Lőrinc növekvő elutasítottságához, illetve arra is választ várt volna, hogy Orbán Viktor miért nem Budapesten mond ünnepi beszédet október 23-án.

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Nagy baleset az M1-esen, egy embert garázdaságért előállítottak

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze