Bűnügy

„8-10 métert repültek” a rendőrök a detonáció következtében – Megszólalt a TEK az esztergomi robbantásról

Kultúra

Ingyenesen nézhető három klasszikus magyar film a Filmión vasárnap estig

Bűnügy

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Kisbajcson, egy nappal az esztergomi tragédia után

Feldarabolta, kénsavval teli hordóban feloldotta apját egy férfi Ózdon, hét évre ítélték

RövidenRöviden
Feldarabolta, kénsavval teli hordóban feloldotta apját egy férfi Ózdon, hét évre ítélték
Fotó: police.hu

A Miskolci Törvényszék hét év börtönre ítélte azt a férfit, aki megölte apját, majd a holttestet feldarabolta és egy kénsavval teli hordóban feloldotta még 2020 szeptemberében Ózdon.

A bíróság pénteki tájékoztatása szerint a vádlott és édesapja együtt italozott családi házukban, amikor összevitatkoztak, majd a sértett egy kalapáccsal fenyegette meg a fiát. Erre válaszul a vádlott előbb ököllel, majd a dulakodás közben elvett kalapáccsal kétszer fejen ütötte apját, aki belehalt a bántalmazásba.

A vádlott el akarta tüntetni a holttestet, ezért két nappal később interneten keresztül hordót és kénsavat vásárolt, majd az addig a kamrában lévő holttestet egy fűrésszel feldarabolta és a testrészeket egyenként feloldotta.

A szúrós és erősen kellemetlen szagra a szomszédok figyeltek fel és értesítették a rendőrséget; a vádlott a kihallgatásán beismerte tettét – írták.

A Miskolci Törvényszék a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe „a férfi személyiségében kirajzolódó körülmények mellett büntetlen előéletét, beismerő vallomását, őszinte megbánását és együttműködő magatartását” – írták a közleményben.

Ugyanakkor a törvényszék súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi a bűncselekményt közeli hozzátartozója sérelmére követte el, valamint a hasonló jellegű cselekmények megyei és országos szintű elszaporodottságát.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott, az ügyész és a védő is három munkanapot tartott fenn a nyilatkozattételre.

Ezek is érdekelhetnek

Vakondnak képzelte magát egy szarvas Ózdon – fotókon a kimentése

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Kisbajcson, egy nappal az esztergomi tragédia után

Kukásokra lőttek Budapesten, ketten kórházba kerültek

Megölte, feldarabolta apját egy férfi Ózdon

Kirúgta a szülésznő szemét egy vajúdó kismama az ózdi kórházban

Földhöz csapta, majd meg akarta enni kutyáját egy férfi Ózdon