Több tíz hektárnyi erdő, valamint mintegy öt hektárnyi területen száraz fű ég Ózdon – közölte Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök délután.
A tűz akácost és fenyvest is érint, utóbbiban a fák koronája is ég.
Az aggteleki hivatásos tűzoltók egy vízsugárral és kéziszerszámokkal kezdték meg az oltást, majd a szendrői, valamint a Miskolc diósgyőri városrészéből érkező hivatásos tűzoltók is bekapcsolódtak a munkálatokba.
Arlón a lakosság segítségét kérik
Korábban az Ózdhoz közeli Arlón gyulladt ki a bozótos és a száraz fű nagy területen, a tűz lakóházakat is veszélyeztetett. Ott már a hírek szerint az ózdi, a pétervásárai, az egri és a kazincbarcikai hivatásos, valamint a borsodnádasdi önkéntes tűzoltók három oldalról eloltották a lángokat.
Ugyanakkor az önkormányzat még fél órája is kétségbeesett posztot tett közzé a Facebookon. Ebben azt írták, kérik a felnőtt korú lakosságot, hogy „a Dózsa György útról indult tűz oltásában szíveskedjenek segítséget nyújtani”.
„A TŰZHÖZ KIVONULT BORSOD – ÉS HEVES MEGYEI TŰZOLTÓK MÁR NEM KÉPESEK
EGYEDÜL ELOLTANI A TÜZET. AKI TUD, KAPÁVAL, LAPÁTTAL PRÓBÁLJON MEG SEGÍTENI!!!!!!!” – olvasható Vámos Istvánné polgármester felhívásában.