Megpróbálta megölni alvó férjét egy nő Szegeden

rendorseg-rendorauto
Fotó: police.hu

Vádat emeltek azzal a nővel szemben, aki még tavasszal Szegeden felgyújtotta a férjével közös lakhelyükül szolgáló sátrukat, miközben a férfi és kutyája bent tartózkodott. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség keddi közlése szerint

a letartóztatásban lévő nőt emberölés, valamint állatkínzás bűntettének kísérletével vádolják.

A házaspár évekkel korábban elvesztette megélhetését, egy híd alatt, sátrakból készített építményben laktak. A férj és a feleség között a vádirat szerint rendszeresek voltak a veszekedések, az asszony már korábban is, több alkalommal agresszívan lépett fel férjével szemben.

Május 19-én is vitáztak, és a nő többször is életveszélyesen megfenyegette férjét. Éjfél körül a vádlott megvárta, míg a férfi aludni tér, majd negyed óra elteltével felgyújtotta a sátrat, hogy férje tűzhalált haljon. A sértett azonban feleszmélt, és sikerült kutyájával együtt, sértetlenül kimenekülnie a sátorból, mielőtt az teljesen kiégett volna.

Kollégája halálát okozta egy szegedi kukásautó-sofőr, elítélték
Ütötték-vertek, egyik társukat megölték hajléktalanok Szegeden
Halálos tűz volt Zagyvarékason és Szegeden is
Három férfi négy órán át, felváltva erőszakolt meg egy 18 éves nőt Szegeden
Nyomoz a rendőrség a Rendszerbontó Nagykoncert ügyében
Kezdődik: korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítottak meg egy fideszes politikust, Orbán öccséig érnek a szálak