Alvó férjét próbálta megölni egy szegedi nő

rendőrség
Fotó: Unsplash

A megalapozott gyanú szerint álmában próbálta megölni férjét egy szegedi nő, aki éjszaka felgyújtotta lakhelyüket – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden.

Saághy Flóra közölte, a nőt emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

A megalapozott gyanú szerint a házaspár egy híd alatt, sátorlapokból készített kalyibában lakott. A feleség már korábban is több alkalommal agresszívan lépett fel férjével szemben. Múlt hét pénteken, aznapi vitáikat követően, a gyanúsított megvárta, míg a férfi aludni tér, majd pár perc elteltével felgyújtotta a sátrat, azért, hogy férje tűzhalált haljon. A sértett azonban feleszmélt és sikerült sértetlenül kimenekülnie a sátorból, mielőtt az teljesen leégett volna.

A főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelt. A végzést az ügyészség tudomásul vette, míg a védelem fellebbezést jelentett be – tudatta az ügyész.

Brutális gyilkosság Bácsalmáson: nyílt utcán szúrta le volt párját és saját fiát egy férfi

Gyermekpornográfia és zsarolás miatt fogtak el két szegedi és egy budapesti férfit

Elfogtak egy férfit, akinél gyermekekről készült pornográf felvételeket találtak

Rendőrt hívtak a bokrok között gusztustalankodó férfira

Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar

Bedrogoztak és megerőszakoltak egy fiatal lányt a Balatonnál