Közlekedés

Lázár János 6,1 millió forintos jutalommal járó „közlekedési elismeréseket” osztott ki

Baleset

Brutális frontális baleset Pilisjászfalu és Piliscsaba között: négy súlyos és egy könnyebb sérült

Bűnügy

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Kisbajcson, egy nappal az esztergomi tragédia után

„Egy felső kategóriás autó árát már elköltöttem magamra” – Kőgazdag Fiatalok címmel hergeli nézőit a NER tévéje

RövidenRöviden
Takács Kata, a Kőgazdag Fiatalok című TV2-s reality szereplője.
Takács Kata, a Kőgazdag Fiatalok című TV2-s reality szereplője. Fotó: Instragram/kata.takach__

Kőgazdag Fiatalok címmel új reality műsort indít a TV2: a keresztény-konzervatívok házi tévéjének produkciójában újgazdag milliomos csemeték fogják heccelni a nézőket fényűző életük ügyes-bajos dolgaival.

A műsor előzeteséből kiderül például, hogy Kata („ingatlanközvetítő”) szomszédja csak csúnya nő lehet, már legalább egy luxuskocsi árát magára költötte, a 2 milliós szett pedig számára alap.

„Legalább egy felső kategóriás autó árát már elköltöttem magamra, de nekem ez teljesen megérte. Nekem egyáltalán nem mindegy, mivel közeledek. Szerintem egy húszmillió alatti autó olyan, mintha egy traktorban ülnék. Nagyon nem minőségi”

– hoz majd képbe a NER tévéje a NER-es életérzéssel kapcsolatban.

Kőgazdag fiatalok – #richkidshungary címmel érkezik a TV2 új műsora.Még hogy nem lehetnek sikeresek a fiatalok Magyarországon!Itt van Kata, aki ingatlanközvetítő:"Legalább egy felső kategóriás autó árát már elköltöttem magamra, de nekem ez teljesen megérte. Nekem egyáltalán nem mindegy, mivel közeledek. Szerintem egy húszmillió alatti autó olyan, mintha egy traktorban ülnék. Nagyon nem minőségi."

Posted by Vastagbőr on Thursday, August 31, 2023

Hogy a nézők mennyire nem tűnnek vevőnek a TV2 hergelésére, azt jól mutatják a csatorna Instagram-posztja alatti kommentek, ahol a legnépszerűbb vélemény jelenleg:

„Amúgy komolyan ezekre a műsorokra van igény? (…) Az amúgy is elcseszett társadalomnak, és a mai fiatal korosztálynak még pont kellenek ezek , a gazdagok által elcsépelt megnyilvánulások, hogy X összeg alatt egy autó traktornak számít… Rengeteg szülő így is vért izzad a mindennapi betevőért, és lehet hallgatni a gyerek nyavalygását mellé, hogy 1 újabb Iphone-t szeretne, mert ugye a tv.ben is ez megy… Vicc ez a TV2 komolyan…”

Ezek is érdekelhetnek

Gulyás Gergely szinte meghatódott a TV2 riporterének benyalós „kérdésétől” a Kormányinfón

Rózsa György visszatér a képernyőre

Buszon indult be a szülés Budapesten, a sofőr segített világra hozni a babát

Hazudott a szutyoksajtó: Donáth Anna jogerősen pert nyert a TV2, az Origo és a Ripost ellen is

Hazudott a TV2, a rendőrség cáfolta a fideszes kanális „Tények” gúnynevű műsorát

Mi történik? Tóth Gabi ma újra Krausz Gábor mellett tűnik fel