Elvették a beteg gyerekektől az agárdi hotelt, az iváncsai akkugyár munkásszállója lett belőle

Az épület fenntartója szerint a gazdasági nehézségek indokolták a „funkcióváltást”.

vvsi-sport-hotel-1
A VVSI Sport Hotel Agárdon. Fotó: velencei-to.hu

Évek óta táboroztak súlyos izomsorvadásban szenvedő gyermekek és családjaik Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) agárdi telephelyén, idéntől azonban már nem vehetik igénybe ezt a lehetőséget, mert a hotelben az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai laknak – értesült a hvg.hu.

A hotel egy 2015-ös, uniós forrásból megvalósuló teljeskörű felújítás során akadálymentesítve lett, így itt tudtak táborozni a súlyos beteg gyermekek és szüleik. Eddig.

Deák Csaba, a VVSI épületeit fenntartó cég ügyvezetője a hvg.hu megkeresésére gazdasági nehézségekre hivatkozott a „funkcióváltást illetően”. Mint írta, a társaság a turisztikai jellegű szálláshely nyújtás tevékenységét a növekvő energiaárak miatt volt kénytelen felfüggeszteni. Ezért a Gyógyító Jószándék Alapítványt februárban tájékoztatták, hogy nem tudnak helyet biztosítani nekik.

A hvg.hu emlékeztet, Balog Zoltán akkori emberi erőforrások minisztere a 2015-ös átadón lenyűgözőnek nevezte az elkészült létesítményt, mint mondta, itt a gyermekek vannak a középpontban és velük együtt a családok is.

Botrányt okozott a Fidesz provokátora a Ferenc pápa emlékére tartott gyászmisén, apácák léptek közbe

Újabb súlyos állítások Orbán Viktor eltitkolt vagyonáról

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Orbán ismét a fél országot megfenyegette, Magyar Péter üzent neki

Elutazik Kövér László