Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Lázár János megfenyegette a hódmezővásárhelyieket, Márki-Zay szerint le kell mondania

A ruszki- és kínai-bérenc kormány minisztere szerint Márki-Zay „idegen érdekeket szolgál”.

Lázár János fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Tenisz Szövetség tisztújító közgyűlésén, ahol a szervezet elnökévé választották 2020. július 27-én.
Lázár János fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Tenisz Szövetség tisztújító közgyűlésén, ahol a szervezet elnökévé választották 2020. július 27-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Lázár Jánosnak haladéktalanul le kell mondania, mert elfogadhatatlan, aljas támadással igyekezett Hódmezővásárhely lakóit szabad választásukban befolyásolni – jelentette ki Márki-Zay Péter pénteken sajtótájékoztatóján.

A polgármester Lázár csütörtöki nyilatkozatára reagált, amiben a trafikmaffiózó megüzente:

Hódmezővásárhely nem számíthat a kormánytól semmiféle támogatásra, ha Márki-Zay Pétert választják meg jövőre polgármesternek,

és egyébként is, Márki-Zay szerinte „idegen érdekeket szolgál”.

Online tájékoztató

Online tájékoztató Le kell-e mondania Lázár Jánosnak?

Posted by Márki-Zay Péter on Friday, June 16, 2023

Márki-Zay Péter válaszul hangsúlyozta, egy politikus, aki ilyen megfélemlítő kijelentéseket tesz, és egy „aberrált, migránsbetelepítő, egyre inkább fasiszta, sőt náci ideológiát valló párt képviselőjeként” egy egész közösséget fenyeget meg, azt a közösséget, melynek szolgálatára fölesküdött, nem maradhat a politikában.

Márki-Zay Péter a magyar demokrácia és jogállam történetében szinte példa nélkülinek nevezte Lázár János kijelentéseit, amelyekkel őt az ország érdekeinek feladásával, külföldi pénzek személyes elfogadásával vádolta meg.

A korábbi miniszterelnök-jelölt azt mondta, „az ellenzék kampányát csak külföldi magyar magánszemélyek támogatták”. Ha Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, az 56-os hősök és 89-90-es rendszerváltók is mind Nyugatról kértek támogatást ahhoz, hogy koruk diktatúráját lebontsák, akkor miért lenne szégyen és nem dicsőség, hogy az MMM úgyszintén nyugati magyarok támogatását kérte – vetette fel Márki-Zay Péter.

A polgármester úgy fogalmazott, „a fenyegetés az, hogy amennyiben a választók újra megbízzák a város vezetésével, akkor a magyar kormány Hódmezővásárhely 44 ezer lakosát fogja ellehetetleníteni, semmilyen fejlődés nem lesz”.

Már most sem a kormány kedvence Hódmezővásárhely

A politikus kifejtette, bár Hódmezővásárhely a megyei jogú városok közül az egyetlen, amely nem kapott rezsitámogatást, és noha a hazai úszósport kiemelt helyszíne, uszodája működtetéséhez sem nyújtott anyagi segítséget a kormány, a település az elmúlt években is szabadon fejlődött.

Márki-Zay Péter több példát fölsorolva hangsúlyozta, jobb lett Hódmezővásárhelynek az utóbbi években, a városban „látványberuházások” helyett olyan fejlesztések valósultak meg, melyek az itt lakók életminőségét javítják. Emellett a magánszemélyeknek eltörölték a korábban az országban legmagasabbnak számító ingatlanadót, a vállalkozásoknak pedig az infláció ellenére is a korábbinál 30 százalékkal kevesebbet kell fizetniük.

A jelenlegi városvezetés felelősen, korrupciómentesen, az itt élők érdekében fejleszti Hódmezővásárhelyt. Az önkormányzat nyílt tendereken választja ki és napra pontosan ki is fizeti beszállítóit – mondta a politikus.

A polgármester közölte, három és fél év alatt teljesítette az erre az önkormányzati ciklusra tett ígéreteinek 90 százalékát.

Márki-Zay Péter szerint Magyarország előbb vagy utóbb megkapja az uniós forrásokat, és akkor Hódmezővásárhely is hozzájut a fejlesztési támogatásokhoz.

Fidesz: Márki-Zay „túszul ejtette” Hódmezővásárhelyt

A Fidesz hódmezővásárhelyi szervezete a polgármester sajtótájékoztatójára reagálva közölte, Márki-Zay Péter a saját politikai túlélésért „túszul ejtette” Hódmezővásárhelyt. Közleményük szerint bár Márki-Zay Pétert megválasztották, szerintük valójában soha nem volt Hódmezővásárhely polgármestere. „Külföldi urai megrendelésére semmi mást nem tett, mint a magyar közéletet mérgezte, megosztott, hogy uralkodhassanak. Országosan nem sikerült, ezért most megpróbálja folytatni helyben”.

Véget kell vetni annak, hogy a városnak járó támogatásból végső soron ellenzéki kampánypénzek legyenek – írták. Véget kell vetnie Magyarország kormányának, de mindenekelőtt a vásárhelyi embereknek. Jövőre, az önkormányzati választáson eljön az ideje annak, hogy a csöndes többség hallassa a hangját – tudatták a közleményben.