Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Bulvár

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Politika

Magyar Péter: közzéteszem a felvételt, ami miatt a kormánynak le kell mondania

Balásy Gyula végtelen 13 perce: Mészáros Lőrincnél is fájdalmasabb interjúalanyt talált a 444

Megvan a szekunder gyomorgörcs új mértékegysége.

RövidenRöviden
Balásy Gyula kormányközeli vállalkozó, a New Land Media Kft. és a Lounge-csoport tulajdonos-cégvezetője nyilatkozik.
Balásy Gyula kormányközeli vállalkozó, a New Land Media Kft. és a Lounge-csoport tulajdonos-cégvezetője nyilatkozik.

A hétvégén egy Balatonalmádiban tartott rendezvényen szúrta ki a 444 Balásy Gyulát, akinek a cégeinek köszönhetjük a kormány agymosó propagandáját, úgy mint az „állítsuk meg Brüsszelt”, a „stop Soros” és hasonló kreténségeket sulykoló plakátokat, tévéhirdetéseket.

Balásy kommunikációs cégeinél – nem elírás – 450 milliárd forint landolt 2016 óta, ennek ellenére a „vállalkozóból” meglehetősen szerény kommunikációs teljesítményt sikerült csak kicsalni: a 13 percnyi keserves nyervogás során a néző végig azon izgulhat, hogy a meglepett milliárdos nehogy szívrohamot kapjon lányos zavarában. Mert amúgy semmi nem derül ki Balásy tevékenységéről:

  • semmiről nem tud,
  • semmiről nincs véleménye,
  • és a legoldottabb pillanataiban is csak bárgyú visszakérdezésekre kapható.

Ja, aki végig bírta nézni: kérjük, írja meg nekünk, hogy végül megtalálta-e az utcát, ahova gyalogolt!

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

10,9 milliárdot költhettek el Rogánék a legutóbbi, nemzeti szuverenitásról szóló konzultációra

A több mint egymilliárdos tűzijáték mellé 10 milliárdot elvernek még a kísérő rendezvényekre is

Felmondott a Telex alapító-főszerkesztője és főszerkesztő-helyettese; távozik a 444 vezető szerkesztője

Gulyás Gergelynek ún. gerincműtéte volt

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter