Időjárás

Hidegfront érkezik szombaton, látszik már a lehűlés

Gazdaság

Ukrajna levette az OTP-t a háborút támogatók listájáról, ezt üzente válaszul a magyar külügy

Bűnügy

Beteg állatok: homokot, kavicsot tömtek egy kisfiú szájába Borsodban, életveszélyes állapotba került

Varga Judit bejelentette, hogy az EP nem tiszteli sem a demokráciát, sem a jogállamot

RövidenRöviden
Varga Judit bejelentette, hogy az EP nem tiszteli sem a demokráciát, sem a jogállamot
Fotó: Facebook/Varga Judit

Az Európai Parlament nem tiszteli sem a demokráciát, sem a jogállamot, az uniós intézménynek nem osztottak lapot abban a kérdésben, hogy ki tölti be az unió tanácsának soros elnöki pozícióját – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben kedden.

Varga Judit, a tagországok európai ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását megelőzően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, az EP azon kezdeményezése, mely meg kívánja akadályozni, hogy a 2024 második félévében Magyarország töltse be az uniós tanácsi elnökséget, az intézmény frusztrációját mutatja, hiszen a magyar tanácsi elnökség egyik prioritása az lesz, hogy a jogállam, a jogállami elvek működését az európai uniós intézmények munkájában is ellenőrizze!

Az Európai Parlament nem tiszteli sem a demokráciát, sem a jogállamot, hiszen olyan kezdeményezéssel szeretne élni ezen a héten, ami egyértelműen szembe megy az európai uniós szerződésekkel – magyarázta a demokrácia és a jogállam magyarországi szobra.

Ezek is érdekelhetnek

Varga Judit bejelentette, hogy Magyarország tiszteli a bírói függetlenséget

Orbán Viktor a kolostorkájában fogadta a boszniai szerb elnököt

Kormányátalakításra készülhet Orbán Viktor, Navracsics lehet a nagy nyertes

Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter

Varga Judit Dallasig szaladt, hogy keresztény erkölcsről és tanításokról magyarázzon

Tuzson Bence érkezik a megbukott Varga Judit igazságügyi miniszteri posztjára