Figyelmeztet a honvédség: katonai konvojokra kell számítani szombaton

Magyar Honvédség
Képünk illusztráció Fotó: MTI/Varga György

Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred szombaton technikai átcsoportosítást hajt végre Meszes, Fajsz és Szentes között, emiatt megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani – tudatta a Honvédelmi Minisztérium.

A tárca közölte: Meszes-Bátya-Miske-Öregcsertő-Kecel-Soltvadkert-Jászszentlászló-Kiskunfélegyháza-Csongrád-Szentes, illetve Fajsz-Miske-Öregcsertő-Kecel-Soltvadkert-Jászszentlászló-Kiskunfélegyháza-Csongrád-Szentes útvonalakon kell megnövekedett katonai járműforgalomra számítani.

A Magyar Honvédség arra kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

A közleményben arra figyelmeztettek, hogy a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását kísérőjárművek biztosítják. Kérik a járművezetőket, hogy a katonai menetoszlopok közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjenek.

A Magyar Honvédség a jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy az állampolgárok nyugalmát a lehető legkisebb mértékben zavarja – áll a HM közleményében.

Botrány: enyhítették a katonatiszt büntetését, aki felismerhetetlenre verte volt párját

Gulyás Gergely minisztériumának egyik titkárnője (!) veszítette el a kezeit a felrobbant kézigránáttól

Fostos honvédelmi miniszter: a kommentelést letiltotta, de vietnámi kamu-lájkok árasztják el a bejegyzését

Kormánytisztviselő kezében robbant fel a kézigránát, mindkét kezét elvesztette

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán