Rúzsa Magdi is énekel majd Ferenc pápának az Arénában

De lesz Szandi, és szentmise is a Kossuth téren.

Rúzsa Magdolna
Fotó: Facebook/Rúzsa Magdolna

Április 29-én 11 ezer magyar fiatallal találkozik Ferenc pápa a Papp László Budapest Sportarénában, ahol többek közt Rúzsa Magdi is fellép majd – írja a Blikk.

A lap az április 28-30-i pápalátogatás programja nyomán azt írja, a katolikus egyházfőt a fiatalokkal való találkozáson egy felvezető műsorral várják, melyben többek közt elhangzanak majd részletek a pápa fiatalokhoz írt, Christus vivit kezdetű apostoli buzdításából, közben pedig kisfilmben mutatják be az egyházfő munkásságát a megválasztásától a találkozóig.

Az eseményen fellép a Forráspont Band és a 4 Akkord Show Kórus, majd a pápalátogatás hivatalos dala is felcsendül, melyben Dolhai Attila, Nagy Bogi, Dánielfy Gergő, Szőcs Reni és Szandi énekel, végül pedig Rúzsa Magdi lép színpadra.

Ferenc pápa a háromnapos látogatása során találkozik Orbán Viktorral és Novák Katalinnal is, majd szentmisét tart a Kossuth téren.

Sulyok Tamás és Magyar Péter is részt vesz Ferenc pápa temetésén

Kiderült, mi okozhatta Ferenc pápa halálát

Meghalt Ferenc pápa

Aggasztó Ferenc pápa állapota

Már látszik, milyen idő várható augusztus 20-án

Titokzatos földalatti vasajtókról szivárogtak ki fotók Orbánék hatvanpusztai „mezőgazdasági üzeméből”