Orbán Viktor megszólalt az ársapkákról: rájött, hogy mellékhatásai is vannak

orban-uborka
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Az élelmiszerek esetében ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják majd kivezetni a most még létező ársapkákat – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió propagandaműsorában, ahol az is kiderül, hogy Orbán „hadjárat” Viktor szerint a baloldal háborúpárti, amiért nem asszisztálnak a kormánypártok blődli „békehatározatához”.

Orbán Viktor úgy magyarázta, szerinte az árstopok hasznosak, segítenek az infláció csökkentésében (kár, hogy mostanra Európában nálunk a legmagasabb, tehát pont, hogy nem segítettek – a szerk.), ugyanakkor – mivel ez egy mesterséges beavatkozás a kereskedelem normális folyamataiba –, mellékhatásai is vannak! Ezért az a jó, ha ezek az árstopok eltűnnek a rendszerből, és visszatérünk a normális gazdasági helyzethez – világosodott meg, hozzátéve: amíg azonban az infláció nagyon magas, addig ezt nem lehet megtenni.

Hogy éppen az árstopok gerjesztik az inflációt (mivel a kereskedők, ha a pénzüknél akarnak maradni, a nem-árstopos termékeket kell drágábban adniuk), az még ezek szerint nem jutott el Orbánhoz.

A kormányfő mindenesetre azt is elújságolta: a rezsivédelmi rendszert meg tudták védeni, az átlagfogyasztásig továbbra is védett áron tudnak az emberek energiához jutni. Ugyanakkor az élelmiszerek tekintetében, ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják kivezetni az ársapkákat, hasonlóan a banki hitelekhez, „ahol szintén mindenfajta védelmi mechanizmusokat működtetünk, ami normális esetben inkább csak zavarokat okoz” – közölte.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ha az infláció egy bizonyos szint alá süllyed, akkor a megfelelő ütemben meg kell hozni azoknak az intézkedéseknek a feladásáról szóló döntéseket, amelyeket a magas infláció miatt vezettek be.

Nagyot üthetett „szartakarító” Lázár a Fideszen: Orbán már arról hazudozik, hogy ő mindig cigányzenét hallgat

Súlyos dolgok derültek ki: Orbán Viktor öccse még a kormányfőnél is nagyobb szélhámos lehet

Vizsgálódik a GVH, mert nagyon drágul ez az élelmiszer

Orbán 16 év lopás, hazudozás után: a magyarok legyenek nagyok, gazdagok és minél erősebbek, ez a nagy terv

Hazudott „szarpucoló” Lázár, a rendőrség tette helyre a rasszista fideszes állítását

Mire készül? Orbán Viktor a chilei elnökkel tárgyalt