Belföld

Orbánnak eldurrant az agya a Parlamentben, saját magukat buktatta le

Közlekedés

Kalauz nélkül fognak közlekedni a vonatok Pilisvörösvár és Rákos között

Belföld

Menczer Tamás ledobta az atomot Magyar Péterre

Varga Mihály lemondott egyetemi kuratóriumi elnöki tisztségéről, ám a távozása okáról mélyen hallgat

Úgy tudja, azért megy, mert az Óbudai Egyetem mostanra fejlődési pályára állt.

RövidenRöviden
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a kompolti Trianon-emlékmű felavatásán 2020. augusztus 27-én.
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a kompolti Trianon-emlékmű felavatásán 2020. augusztus 27-én. Fotó: MTI/Komka Péter

Varga Mihály szerdán befejezte az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökeként végzett munkáját. Ezt a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közölte.

A politikus bejegyzésében arról írt, hogy az Óbudai Egyetem modellváltása sikeres volt, mert Magyarország egyik legnépszerűbb és legnagyobb felsőoktatási intézményévé vált, hét karán 12 ezren tanulnak, és az országban végzett mérnökök harmada szerez diplomát az egyetemen.

A miniszter kitért arra is, hogy biztosabbá vált az intézmény finanszírozása, ugyanis két és félszeresére növelték a működésre és fejlesztésre fordítható forrásokat, és minden korábbinál nagyobb béremelést hajtottak végre az intézményben.

Az egyetem előrelépett a nemzetközi rangsorokban is, informatikai és műszaki területen a legjobb magyar felsőoktatási intézményként rangsorolják, és sikeresen kapcsolódott be a gazdaság mindennapi működésébe, hiszen 130 szervezettel kötött együttműködési megállapodást az elmúlt időszakban – tette hozzá Varga Mihály.

A miniszter kiemelte, az Óbudai Egyetem szerinte fejlődési pályára állt, és ezen az úton halad tovább!

A mai nappal befejezem az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökeként végzett munkát.Amikor az…

Posted by Varga Mihály on Wednesday, February 15, 2023

Varga azt már elfelejtette megemlíteni, hogy a lemondására nem önszántából, eredményei fokozhatatlansága miatt került sor,

hanem össznépileg kitakarodnak a fideszes politikusok a jól fizető egyetemi elfekvőikből, miután az EU jelezte az összeférhetetlenség problémáját, jelesül, hogy az Orbán-kormány a saját politikusait ültette az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézmények kuratóriumába.

Ez is érdekelhet

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Tűz volt az Óbudai Egyetem Kandó Kollégiumában

Varga Mihály úgy tudja, a magyar gazdaság idén visszatér a tartós növekedési pályára

Szentkirályi Alexandra lett a Fidesz budapesti elnöke

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Ügyvédjén keresztül üzent Orbán, fontos helyreigazítani valója akadt