Varga Juditot a Völner–Schadl korrupciós ügyről kérdezték volna

„Nem áll módjában” kommentálni, hogy bűnszervezet működhetett a hivatala falai között.

Varga Judit
Varga Judit nyilatkozik a Telexnek.

Varga Judit igazságügyi miniszter tárcája is érintett lehet a Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő és Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke főszereplésével zajló korrupciós botrányban.

A Telex munkatársai ezért a soproni kormányülés előtt próbálták szóra bírni a miniszter asszonyt, de nem sokra jutottak vele. Varga Judit érdemi válasz helyett azzal próbált hárítani, hogy

„Völner úr már több mint egy éve nem tagja a magyar kormányzatnak, ez meg egy folyamatban lévő büntetőügy, amit se magánemberként, se miniszterként nem áll módomban kommentálni”.

Majd azzal folytatta, „a nyomozás lezárult, és a bíróságnál van az összes olyan információ, amit neki kell értékelnie”.

Varga Judit a politikai felelősségét firtató kérdés elől is kitért:

„A miniszteri meghallgatásomon nagyon sok kérdésre válaszoltam, foglalkozzon mindenki a bírósági eljárással”

– kommentálta a miniszter a gyanút, amely szerint hivatala falai között bűnszervezet működhetett.

Lázár János 1 millióba kerülő kávéfőzőt használ egy Reddit-poszt szerint

Köpnivaló gazember: több mint 228 millió forintba került Sulyok Tamás útja a 2024-es párizsi olimpiára

Szorul a hurok: sikkasztás miatt nyomoznak Kósa Lajos rokonának agrárcégénél

Botrány: újabb nemzetközi politikusbűnözőt bújtatnak Magyarországon Orbánék

Magyar: Baltával támadtak a Tisza önkénteseire Debrecenben

Fideszes vagy pap? Vádat emeltek egy férfival szemben, aki fiúgyermekekkel fajtalankodott