Elképesztő magyarázatot adott az M7-esen szemben haladva balesetet okozó autós, miután elkapták a rendőrök

Elképesztő magyarázatot adott az M7-esen szemben haladva balesetet okozó autós, miután elkapták a rendőrök

Elfogták azt a 64 éves horvát férfit, aki szerdán szemben haladt a forgalommal az M7-es autópályán, majd balesetet okozott Szabadbattyánnál és továbbhajtott. A férfi állítólag annyira eltévedt, hogy nem is akart Magyarországra jönni, három órát bolyongott.

A rendőrség csütörtökön azt közölte, hogy a sofőrt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra állítottak elő, ahol közúti veszélyeztetés bűntett és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A férfi autójával az M7-es Budapest felé vezető oldalán haladt szemben a forgalommal, amikor a 70-es kilométerszelvényhez érve egy szabályosan közlekedő autót kitérési manőverre kényszerített. A vétlen sofőr elveszítette irányítását járműve felett és a szalagkorlátnak ütközött, majd azt átszakítva a füves területen állt meg, miután többször megpördült.

A balesetben az autó mind a négy utasa megsérült, őket a mentők kórházba vitték, a vétkes sofőr azonban továbbhajtott. A rendőrök a bejelentést követően az autópálya 83-as kilométerszelvényében tartóztatták fel a horvát férfit, aki vallomásában elmondta, hogy

nem kívánt Magyarországra jönni, egyik barátját akarta meglátogatni egy horvát városban, azonban annyira eltévedt, hogy több mint három órát utazott, majd azt sem vette észre, hogy az autópályára a forgalommal szemben hajtott fel.

Kapcsolódó hírek