Vizsgálat indul az élelmiszerek elszállt ára miatt

A GVH-t meglepte, hogy ha az árstopos termékek nem drágulhatnak, akkor a többi fog.

Varga Judit igazságügyi miniszter luxusórában mutatja, hogy a húspultban található az ársapkás hús.
Varga Judit igazságügyi miniszter luxusórában mutatja, hogy a húspultban található az ársapkás hús. Fotó: Facebook/Varga Judit

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az élelmiszer-kiskereskedelmi piaci szektort annak ellenőrzésére, hogy az élelmiszerárak kiugró emelkedésében közrejátszhatott-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás.

A GVH szerdai közlésében kiemelte: az eljárásban számos élelmiszeripari termék árazási gyakorlatát tekintik át, külön figyelmet fordítanak a hatósági ársapkás termékek helyettesítőire, például egyes tejtermékekre. Az elmúlt időszakban jelentős áremelkedés volt tapasztalható számos élelmiszer szegmensben, ami egyre nagyobb terhet jelent a magyar fogyasztók számára – magyarázták.

A GVH kifejtette: a vizsgálatok feltérképezik, hogy torzulhatott vagy korlátozódhatott-e a verseny a vizsgált termékkörök kiskereskedelmi piacain vagy az értéklánc más szintjén, illetve felmerülhetett-e bármilyen jogsértés, amely versenyfelügyeleti eljárást alapozna meg a szektor valamely szereplőivel szemben.

A versenyhatóság többek között a piaci szereplőktől összegyűjtött információk elemzésével tárja fel a drágulás okait, hogy megtehesse a szükséges lépéseket az esetleges versenyproblémák kiküszöbölésére.

A vizsgálat kiterjed a legnagyobb magyarországi élelmiszer-kereskedelmi láncok árazási és értékesítési gyakorlatára, de ezen túl egyedi panaszok és piaci jelzések kivizsgálása is folyamatban van – jelezték.

Felidézték, hogy a GVH tavaly november végén konzultáció-sorozatba kezdett, hogy tájékozódjon az inflációval leginkább érintett piacok folyamatairól, illetve felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartásának fontosságára. A területtel külön elemzői csoport foglalkozik a nemzeti versenyhatóságnál – írták.

Arra is kitértek, hogy a GVH megkezdte az élelmiszer-inflációs környezet nemzetközi monitorozását, illetve az uniós országok versenyhatósági gyakorlatának feldolgozását is.

Összegzésképpen úgy fogalmaztak, hogy a versenyhatóság kiemelten kezeli az élelmiszer-infláció ügyét, mivel az a társadalom egészét érinti.

Kapcsolódó hírek