Baleset

Meghalt egy ember a Balatoni úton történt balesetben

Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Belföld

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Horror Csákváron: eldurvult a céges buli, két szúrt sebet találtak egy férfi hátán

A mentőknek azt mondta, hanyatt esett és megsérült.

RövidenRöviden
A helyszín a rendőrség fotóján.
A helyszín a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 29 éves csákvári férfi ellen, aki tegnap este egy céges rendezvényen hátba szúrta ismerősét.

A szerda este történtekről beszámoló rendőrségi közlemény szerint az áldozat a mentőknek azt mondta: hanyatt esett és megsérült, a kezelőorvos azonban megállapította, hogy a férfit bántalmazták.

A hátán két szúrt sebet találtak, a férfi életveszélyesen megsérült.

A rendőrök néhány órán belül elfogták a feltételezett támadót, egy 29 éves csákvári férfit, akit őrizetbe vettek és kihallgattak.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy Csákváron tartott céges rendezvényen vita és dulakodás után késsel többször megszúrta a 48 éves sértettet, akinek egy bordája eltörött és a tüdeje is megsérült.

A sérültet kórházba vitték, a támadó elmenekült a helyszínről, a nyomozók barátjának lakásánál fogták el.

A rendőrök kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Baleset Oroszlány és Csákvár között: a vétlen autóban utazó házaspár meghalt

Csak a gaz nő a csákvári gombatermesztő üzemben, az uniós pénzzel állítólag „megléptek”

Felborult embercsempész-autót találtak Csákvár térségében, a sofőrt jelenleg is keresik

Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő, a bíróság nem találta megalapozottnak, ezután a férje megölte

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”