Letartóztatták a mezőhegyesi gyilkost, aki halálra verte, benzinnel felgyújtotta ismerősét csütörtökön

mezohegyes-gyilkossag
A gyilkosság helyszíne a rendőrség fotóján. Fotó: police.hu

Összeégett holttestet találtak Mezőhegyesen csütörtök reggel, az elhunyt valószínűleg bűncselekmény áldozata lett – számoltunk be az esetről aznap.

A rendőrség később közölte, hogy előállítottak egy 25 éves helybéli férfit, akinek a 44 éves áldozat az ismerőse volt.

Szombaton a Békés Megyei Főügyészség már arról számolt be, hogy emberölés bűntette miatt egy hónapra elrendelték a letartóztatását az elkövetőnek.

Mint írták, a férfi csütörtökre virradó éjjel együtt italozott a sértettel. Éjfél előtt együtt indultak haza, ám a dél-békési település erdős területén összevitatkoztak, és a férfi olyan súlyosan bántalmazta a sértettet, hogy a helyszínen életét vesztette. Ezután otthon benzint vett magához, majd a tetthelyre visszament, és felgyújtotta a holttestet.

A gyanúsított a helyszín közelében elhagyta a pénztárcáját, az abban talált iratok vezettek a nyomára – olvasható a közleményben.

1,2 milliárdból épül lovaspálya a Lázár János-féle mezőhegyesi ménesbirtokon

Összeégett holttestet találtak Mezőhegyesen

Lázár János az újságból értesült az általa felügyelt Ménesbirtok fényűző beruházásairól

Beivott, láncfűrésszel támadt családjára egy 19 éves fiú hétfő este

Idegesítette a kislánya sírása, ezért összetörte a koponyáját

Mi történik? Nemi erőszak miatt tartóztattak le egy fontos hatósági dolgozót