Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

Bulvár

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Baleset

Agyonlőtte magát egy középiskolás Nagyatádon

Eltűnés miatt kezdtek keresni egy nőt Dunaújvárosban, majd elfogták a férjét

Eltűnt egy dunaújvárosi nő, a férjét letartóztatták, mivel bűncselekmény gyanúja merült fel az ügyben – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Mint írták, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon körözési eljárás indult szeptember 21-én egy 52 éves helyi nő eltűnése miatt, és felmerült a gyanú, hogy az asszony bűncselekmény áldozata lett, amelyhez a férje köthető.

A nyomozók a dunaújvárosi férfit szombaton elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki, a Székesfehérvári Járásbíróság pedig hétfőn elrendelte a letartóztatását.

Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt, a rendőrség nyomozócsoportot alakított az ügy körülményeinek tisztázása érdekében.