Kövér: Tapasztalatainkat tudjuk felajánlani a „szakadék szélére szorított Európának”

Úgy tudja, az Európai Unió már most vesztes, bármi is lesz az orosz invázió eredménye.

kover-laszlo
Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a piliscsabai Nemzeti összetartozás műegyüttesének utolsó darabjának, az erdélyi összetört harangokból újraöntött nemzeti összetartozás harangjának avató ünnepségén 2022. szeptember 11-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A XX. században „sziklafal és szakadék közé szorított” magyarság a saját tapasztalatait tudja felajánlani a XXI. században szakadék szélére szorított Európának – magyarázta Kövér László vasárnap a Pest megyei Piliscsabán.

A Házmester a Nemzeti összetartozás harangjának avatási ünnepségén azt fejtegette: az ezeréves Magyarország az elmúlt száz esztendőben teljesítményével és eredményével ismét bebizonyította, hogy a történelemben és a politikában a szakadékok fölött tornyosuló sziklafalak soha nem megmászhatatlanok, és hogy a magyarság egy évszázad alatt „megmászta a maga sziklafalát”, azaz sikerült elkerülnie a sorsot, amit ellenfelei szántak neki.

Ezzel szemben Kövér szerint ma, az ukrajnai háború kitörését politikailag megakadályozni nem tudó, a békét diplomáciailag helyreállítani képtelen és – külső nyomásra – a legalapvetőbb gazdasági érdekei ellen cselekvő Európai Unió

már most vesztesnek minősül attól függetlenül, hogy a háborús frontokon melyik közvetlen hadviselő fél hirdeti majd ki magát győztesnek.

Állította, Európán kívüli érdekcsoportok és magánhatalmak az Európai Uniót egészében és minden uniós tagállamot külön-külön katonai kiszolgáltatottságra, politikai alávetettségre, gazdasági és energetikai életképtelenségre, pénzügyi eladósításra, kifosztásra és társadalmi szétzilálásra szánnak.

Fel akarják számolni az európai nemzetek önazonosságát, keresztény hitét és megtartó közösségeit, hogy ellenállás nélkül manipulálhassák, kisajátíthassák, végső soron pedig felszámolhassák demokratikus államaikat és gyarmatosíthassák Európát – riogatott az egész munkásságát a „valakitől rettegésnek” szentelő Kövér László, megnyugtatva ugyanakkor Európát: „a magyarokra mindig számíthatnak Kárpát-medencei szomszédaink és minden európai nemzet”.

Saját beszédével üzentek a ruszkibérenc Orbánnak Nagy Imre újratemetésének napján

Beidegesedett az MTVA, visszavonják Aranyosi Péter 2017-es Karinthy-gyűrűjét

Hegyi Zsolt (nem röhögte el magát): érdemben javítani tudtunk a pontossági mutatókon

Merényletet terveztek Orbán Viktor ellen – ez állhatott a háttérben

Csúnyán pofára estek Orbánék: így lehet mégis Budapest Pride idén

1,5 milliárdos lepukkant svábhegyi villa került elő Matolcsy Ádám és felesége közeléből