Leállt a Barátság kőolajvezeték, megrogyott a forint

Tankolás, benzin, üzemanyag
Fotó: MTI

Leállította az Ukrtransznafta a kőolaj tranzitját a Barátság olajvezetékrendszer déli ágán keresztül Magyarország, Csehország és Szlovákia irányába – jelentette ki kedden Igor Gyomin, az orosz Transznyefty gázszállítmányozási vállalat szóvivője.

„Az Ukrtransznafta valóban teljesen leállította az olaj szivattyúzását Magyarországra, Csehországba és Szlovákiába a Barátság déli ágán keresztül augusztus 4-én reggel 6 óra 10 perckor” – idézte Gyomint a RIA Novosztyi hírügynökség.

A szóvivő szerint ennek oka az volt, hogy az orosz fél az európai szankciók miatt nem tudja teljesíteni a tranzitdíj kifizetését. A szállítás száz százalékos előlegfizetés alapján történik. A július 22-i utalás visszakerült a Transznyefty számlájára.

„A Barátság vezetéken néhány napja szünetel a kőolajszállítás, mert tudomásunk szerint technikai problémák merültek fel a banki oldalon az orosz félt érintő tranzit díj kifizetése kapcsán”

– közölte az eset kapcsán a Mol. A magyar energiacég felajánlotta, hogy fizetnek az oroszok helyett, választ azonban még nem kaptak. A cégnél megjegyezték, egyelőre hetekre elegendő olajtartalékkal rendelkeznek.

Megijedt a hírtől a forint

Az olajszállítás leállásának hírére kedd kora délután gyengülni kezdett a forint.

Az euró jegyzése 398,16 forintig, a dolláré 389,55 forintig, a svájci franké pedig 408,08 forintig ment fel.

Ezt megelőzően a júliusi magyar inflációs adat a délelőtt folyamán már egy kissé megmozgatta az árfolyamokat, de a jegyzések pár óra elteltével visszaálltak a kora reggeli szint közelébe.

Agyonlőttek a nyílt utcán egy oroszbarát ukrán politikust Madridban

Orbán úgy tudja, példátlan, hogy egy nem NATO-tagállam titkosszolgálati akciókat hajt végre Magyarország ellen

Ezt is elcseszték: megint nő az infláció, 4,6 százalékkal drágultak az árak júniusban

Bayer Zsolt kezdhet fújtatni: XIV. Leó pápa elítélte Putyin háborúját

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

Traktoron ülve hazudozik Orbán, a Pancho Aréna békési gazdája