Orbán Balázs: a hazának szüksége van tenni akaró fiatalokra

orban-balazs
Orbán Balázs Andreas Rödder német történész Konzervatív 21.0 - a polgári Németország programja címmel magyarul megjelent könyvének bemutatóján a Főőrség épületében, a budai Várban 2021. július 27-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Nincs olyan nehézség vagy gond, amelyet nem lehet leküzdeni, ha a hazáért tenni akaró fiatalok vannak közöttünk – magyarázta a miniszterelnök „politikai igazgatója” a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának pénteki budapesti oklevélátadó ünnepségén.

Orbán Balázs arról beszélt: a bizonytalan, átalakuló világban a haza jelenti azt a védőhálót, amely „megtart, ha elbuknánk”. A hazának olyan hozzáértő szakemberekre van szüksége, akik tudásuk révén értő módon vihetik előre ügyét – tette hozzá, éppen csak elfeledkezve róla, hogy a kata-megszorítással éppen most köpték szemközt azokat a döntően „hozzáértő szakembereket”, akik előreviszik az országot (hogy aztán a NER szétlophassa).

Orbán Balázs ezután arról magyarázott, áthárítva a kormány saját felelősségét, hogy ezen a generáción múlik, hogy mi lesz a hazánkkal, képes lesz-e megmaradni, képes lesz-e saját kezében tartani a sorsát.

Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból

Nagyot üthetett „szartakarító” Lázár a Fideszen: Orbán már arról hazudozik, hogy ő mindig cigányzenét hallgat

Orbán 16 év lopás, hazudozás után: a magyarok legyenek nagyok, gazdagok és minél erősebbek, ez a nagy terv

Garázdaság miatt vádemelési javaslatot tesz Ruszin-Szendi Romulusz ellen a rendőrség

Magyar: Baltával támadtak a Tisza önkénteseire Debrecenben

Repülőrajt helyett tovább lopták az országot: katasztrofális évet zárt a magyar gazdaság