Szijjártó: Magyarország támogatja a Nyugat-Balkán gazdaságának megerősítését

A miénk már annyira erős, hogy 35 millió eurós fejlesztési programot is indítunk a Boszniai Szerb Köztársaságban.

Magyarország támogat minden olyan intézkedést, amely elősegíti a Nyugat-Balkán és azon belül is Bosznia-Hercegovina békéjének, stabilitásának és gazdaságának megerősítését – közölte csütörtökön Szijjártó Péter – elméletileg Magyarország jobbításáért fizetett – külgazdasági és külügyminiszter.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető Christian Schmidtet, a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselőjét fogadta Budapesten, és a közös sajtótájékoztatón arról magyarázott, hogy Európa jelenleg súlyos kihívásokkal néz szembe, ráadásul Magyarország kelet és dél felől kettős nyomás alatt áll, ebben a helyzetben pedig „a legutolsó, ami kellene még nekünk, az egy újabb biztonsági kihívás”!

„Ezért arra kérjük a nemzetközi közösséget, hogy ne feledkezzen el a Nyugat-Balkánról ezen helyzetben sem, hiszen ez súlyos hiba volna, amelynek súlyos biztonsági kockázatok lennének a következményei” – mondta.

A magyar kormány hetek óta látványosan igyekszik különféle témákkal elterelni a figyelmet, a helyzet azonban az, hogy jelenleg Magyarország legfőbb problémája a vég nélkül romló forint, a eltűnő befektetői bizalom, ami miatt mostanra a magyar valuta még az ukrán hriványnál is jobban veszít az értékéből, holott náluk jelenleg háború is dúl.

Szijjártó Pétert ez mindenesetre nem zökkenti ki, emlékeztetett, hogy Magyarország 35 millió eurós vállalkozásfejlesztési programot indít a Boszniai Szerb Köztársaságban, mivel a gazdaság fejlődése hozzájárul a béke megerősítéséhez.

2,7 milliós arany napszemüveget találtak Szijjártónén, „az oroszok fedetlen ügynökének a feleségén”

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Szijjártó Péter hazánkban állomásozó külügyér megint Oroszországért aggódik

„Sarokba szorított patkánynak” nevezték a Fideszt, Szijjártó begőzölt

Trump megint hülyére vette Orbán Viktort

Óriási áramkimaradás Prága jelentős részén, egyelőre nem tudják, mi történt