Gulyás megmagyarázta, miért volt fontos duplájára emelni Orbán Viktor fizetését a válság küszöbén

Hogyan fér össze egymással Orbán Viktor fizetésének megduplázása Gulyás Gergely azon kijelentésével, hogy nem most van itt az ideje béremelésekről beszélni – erre volt kíváncsi a 444.hu újságírója a mai Kormányinfón, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig természetesen erre a dilemmára is megvolt a válasza.

Mint ismert, júniusban egy, éppen Gulyás Gergely által benyújtott salátatörvénybe rejtve a parlament fideszes többsége megszavazta, hogy Orbán Viktor addigi havi bruttó 1,5 millió forintos járandósága 3,5 millióra nőjön. (Ehhez még hozzáadva a bruttó 1,3 milliós képviselői alapfizetést azt kapjuk, hogy a „puritán vezető” havi bruttó 4,8 millió közpénzből tengődik.)

Gulyás most azzal mosakodta ki a saját korábbi, spórolásra intő kijelentését, valamint a főnöke ennek ellenére kitömését:

„Mindenkinek a bérét előbb rendeztük, utána került ő sorra. Én értem, hogy önöket ez zavarja, de ha európai uniós összehasonlításban, térségi miniszterelnöki jövedelmek között megnézik, a legalacsonyabb volt, és most is az alacsonyabbak közé tartozik, és azért mégis furcsa, hogy egy ötfős ellenzéki vagy egy nagyobb kormánypárti frakció elnöke többet keressen, mint a miniszterelnök”

– magyarázta Gulyás Gergely.

Ezek is érdekelhetnek