Menczer: Katasztrófahelyzet van Solymáron, helyi operatív törzset alapítottak

A fideszes halljakend felszólította a szolgáltatót, hogy lássa el a lakosságot vízzel.

Menczer Tamás
Fotó: Facebook/Menczer Tamás

Súlyos, háromezer embert érintő vízhiány van Solymáron, mintegy ezer háztartásban a nap nagy részében egyáltalán nem folyik a csapból a víz – közölte Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön, a Pest megyei településen tartott sajtótájékoztatón.

Menczer Tamás elmondta: a szolgáltató, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint a probléma oka nem a víz hiánya, hanem a rendszer kapacitása és a kánikula miatt megnövekedett vízfogyasztás.

A fideszes halljakend katasztrófahelyzetnek nevezte a vízhiányt, amelynek kezelésére csütörtök reggel még helyi operatív törzset is alapítottak! Menczer egyúttal

„felszólította” a szolgáltatót, hogy lássa el a lakosságot,

– olvasható az MTI hírében – mintha az nyilvánvalóan nem ezen dolgozna minden erejével, az ő hatásvadász, ostoba hergelése nélkül is.

Elkapták a solymári bankrablót – ezért a kókány fegyverért külön börtönbe kellene zárni

Megpróbáltak kirabolni egy bankot Solymáron

Egymással vitatkoznak a Fidesz dilisei, hogy mije kék-sárga Magyar Péternek

Ismét tiszás nőket támadott meg egy fideszes

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Szorul a hurok a hazudozó, pökhendi egészségügyi miniszter nyakán