Fidesz: Gyurcsányékkal már se benzin, se árstop nem lenne

S talán még oxigén sem!

A Fidesz úgy tudja, „ha Gyurcsányékon múlna, már se benzin, se árstop, se gáz, se áram, se rezsicsökkentés nem lenne, és már belerángatták volna Magyarországot a háborúba”.

A nagyobbik kormánypárt Varju László (DK) keddi sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus azt mondta, hetente akár 500-700 benzinkútról is hiányozhat az üzemanyag, holott a piacon nincsenek jelentős ellátásbeli problémák.

A baloldal el akarta zárni az olajat és a gázt a magyarok elől és nem szavazta meg a benzinárstopot sem. A magyarok tudnak tankolni, ráadásul Európa legalacsonyabb árán jutnak üzemanyaghoz – olvasható a Fidesz közleményében.

Varju László lapinformációk nyomán arról beszélt, hogy az üzemanyaghiánynak az az oka, hogy az olajipari cégeknek nem éri meg hatósági áron adni a benzint és a gázolajat, ezért inkább nem töltik fel időben a kutjaikat.

A politikus azt a következtetést vonta le, hogy a kormány „folytatja a benzinárstop kivezetését”. A Fidesz az „olajipari nagyvállalatokkal összejátszva előbb mennyiségi korlátozásokat hoz, majd mesterséges üzemanyaghiányt idéz elő”, hogy minél kevesebben tankoljanak kedvezményes áron – állította a képviselő.

Itt lenne az ideje, hogy a kormány az embereket képviselje és garantálja, hogy minden benzinkúton legyen elég üzemanyag – jelentette ki Varju László. Ha ez nem történik meg, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a Fidesz így készíti elő a benzinárstop kivezetését – összegezte mondanivalóját az alelnök.

1,7 milliárd forint ellopásával vádolják a győri Fideszt, már a rendőrség is nyomoz

Elfogták Orbán emberét, aki késeléssel fenyegette a Tisza önkénteseit; vizsgálják, hogy be volt-e drogozva

Baptista fenntartású szakiskolában dolgozik az a férfi, aki baltával támadt a Tisza aktivistáira

MSZMP-s öregember: „a tét a minden”

Visszapofázik a Samsung: közleményben bizonygatják, hogy nem mérgező az üzem

El akarták titkolni Orbánék, hogyan mérgezik a magyarokat