Leszerepelt az ellenzék a vasárnapi időköziken is

Mondjuk volt, ahol jelöltet sem állítottak a pártok, úgy pedig tényleg nehéz győzni.

Négy budapesti kerületben, öt megyeszékhelyen és kilenc egyéb településen tartottak vasárnap olyan időközi önkormányzati választást, ahol párt vagy pártok jelöltjei is indultak. A Fidesz-KDNP a 18-ból 16 helyen indított jelöltet, közülük 12-ben mandátumot is szereztek – írja a Telex.

A budapesti négy választásból csak a 4. kerületit nyerte meg az ellenzéki induló, Vasvári László (DK-LMP-Momentum-Jobbik-MSZP-Párbeszéd) ő 47,73 százalékot szerzett, míg a fideszes kihívója 7 százalékponttal kevesebbet. A kormánypárti indulók a másik három kerületben simán nyertek.

A megyeszékhelyek közül Egerben, Nyíregyházán és Szegeden szintén fideszes jelölt győzött, míg Békéscsabán és Szolnokon civil kapta a legtöbb szavazatot, ellenzéki nulla.

A kisebb településeken szintén a fideszes jelölt szerzett mandátumot: Békésen, Keszthelyen, Kőszegen, Nagykőrösön, Sárváron és Szigetszentmiklóson.

Az ellenzéknek vidéken egyetlen győzelme volt, Gyöngyösön Sári István Imre, igaz, valószínűleg ő is csak azért nyert, mert egy ellenfele volt, egy független jelölt.

Emlékezetes, és az ellenzék képességeiről/lehetőségeiről sokat elmond, hogy a keszthelyi időközi polgármester-választáson még jelöltet sem indítottak a pártok, kihívó nélkül pedig számolni sem kellett a szavazatokat, hogy végül a fideszes Manninger Jenő 100%-os győzelme rajzolódjon ki.

Elzavarták a fideszest, aki függetlenként indult újra, de nem jött be a trükk

Nagyon megverték a Fidesz jelöltjét Hajdúhadházon

Rommá verték a Fideszt Mosonmagyaróváron is – ismét egy nő

Teljes extázisban a DK az időközi után: nem kizárt, hogy 2026-ban behúzzák a kétharmadot?

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót