Bulvár

Tónika Show: valaki összemontázsolta Vámpír Ági kifakadását Varga Judit arcával

Gazdaság

Kínos kérdésekre várja a választ Orbán Viktortól Magyar Péter

Baleset

Halálos baleset történt Tiszakécskénél: fának csapódott egy pickup

Érdekességek az Apollo-11 kapcsán

HirdetésHirdetés

Az emberek évszázadok óta kémlelik az eget, fürkészik a csillagokat és a különös égi jelenségeket. Sokáig csak vágytunk rá, hogy egyszer elhagyva a Földet felfedezzük, hogy mi vár ránk, ha kilépünk az űrbe, vagy ha leszállunk egy másik égitesten.

https-__keresztlabda.hu_ - 2022 június - Cikk2

Nem volt egyszerű kihívás már az első repülő megalkotása sem. Még komolyabb próbatétel volt olyan járművet készíteni, ami képes elhagyni a Föld gravitációs mezejét, majd landolni a Holdon. A NASA, azaz az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási hivatal sikeresen teljesítette az első Hold missziót, azaz embert küldött fel a hozzánk legközelebbi égitestre.

Milyen hardverrel történt a Holdra szállás?

Az Apollo-11 neve bizonyára ismerősen cseng, hiszen mai ismereteink szerint ez volt az első, ember által alkotott űrhajó, amely leszállt a Holdon. Erre az űrküldetésre 1969-ben került sor. Persze vannak elméletek, amelyek szerint már korábban is képes volt erre emberi civilizáció, a tudomány azonban az Apollo küldetést tartja számon az első elismert Holdra szállásként.

Érdekesség, hogy olyan hardverrel volt az Apollo-11 fedélzeti számítógépe felszerelve, amit a mai okostelefonok könnyedén lepipálnak. A bizonyos komputer súlya közel 30 kilogramm volt. Szoftvert tároló merevlemezek híján a beépített memória, a ROM mindösszesen 74 KB volt, míg a RAM körülbelül 4 KB lehetett. Egészen eltörpülnek ezek a számok a mai telefonok paramétereihez képest. Ma már egy okostelefon 4-8 GB RAM-mal és 16-128 GB ROM-mal kerül a piacra.

További részletek, amikről aligha hallottál

Az Apollo-11 estében a beépített ROM úgynevezett szövet-memória volt. Mit jelent ez a szemléletes kifejezés? Azt, hogy a ROM ferritgyűrűk köré szőtt rézhuzalokból épült fel. A rendszer lelkét, az Apollo Guidance Computer nevű programot ezen tudták tárolni.

Képes volt arra, hogy elboldoguljon a navigációval, sőt: bonyolult számítások elvégzésére is alkalmas volt. A programot nagy tapasztalattal rendelkező, a textiliparban rutint szerző nők szőtték rá szó szerint, ami több hónapig is eltartott. Ez azért merőben más, mint ahogy most tudunk telepíteni egy számítógépre egy programot. Szó sem volt netről való letöltésről vagy esetleg pendrive-ról történő telepítésről.

Innen a LOL kifejezés

A fenti módszer a Little Old Lady Memory angol szavakkal került leírásra, amit röviden LOL formában emlegettek informatikai berkeken belül. Ez nem azonos azzal a LOL kifejezéssel, ami a csevegőprogramokban használatos, ez utóbbi jelentése az, hogy hangosan nevetni.

Maradva az informatikai LOL-nál, a magon áthaladó rézhuzal volt a bináris egyes, míg a kikerülő a nulla. Az információk bináris kódokként kerültek feldolgozásra a fedélzeti computer jóvoltából.

Bár a számadatokból is kikövetkeztethető, hogy egy egyszerű rendszerről volt szó, mégis sikerült hibabiztosra megtervezni. Ez kifejezetten előnyére szolgált a projektnek, amely során százezer kilométeres távolságot kellett leküzdenie az asztronautáknak.

Ez is érdekelhet

Megszünteti egy szolgáltatását a DIGI, rengetegen szívhatnak miatta

Súlyos hiba a Facebooknál, a Messenger és az Instagram is használhatatlan

Lecsap a Temu piactérre a Gazdasági Versenyhivatal

A Yettel is odavág az ügyfeleknek: durva tarifaemelés jön márciustól, mutatjuk

Csalók most a Microsoft nevében telefonálnak, ezt kell tenni, ha téged is felhívnak

Rekordszámú személyes adatot kért ki a magyar kormány tavaly a Facebook-felhasználókról