Bűnügy

Fordulat a lakástűzben meghalt nő ügyében, akiről a szakértő először azt állította: ágyban dohányzás miatt halt meg

Gazdaság

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, indul a pénzeső – Orbán szerint

Bulvár

Kiderült: Menczerrel és Szijjártóval is találkozott a CIA-ügynöknek nevezett, „Amerikában hosszú időre eltűnt” magyar újságíró

Volner-bohóc 2017-ben: „a magyar gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározzák az uniós támogatások”

Volner János
Volner János szélhámos, 2010 és 2018 között a Jobbik országgyűlési képviselője, később a Mi Hazánk politikusa, majd 2020-tól a saját magáról elnevezett Volner Párt elnöke. Fotó: Facebook/Volner János

A nap híre volt, hogy az Orbán-kormány udvari bolondja, akit a Ripost nemrég még a bokrokból szedett elő, most azzal vétette észre magát, hogy Volner Pártról Huxit Pártra nevezi át az egyszemélyes szervezetét, így jelezvén, hogy ezentúl Magyarország Európai Unióból való kiléptetésén fog ügyködni.

Az álellenzéki szélhámosnak azonban nem volt mindig ennyire ellenére az Unió:

„a magyar gazdaság teljesítményét alapvetően meghatározzák az uniós támogatások, a külföldön dolgozók hazautalásai és a járműipari cégek”

– harsogta 2017-ben, akkor még a Jobbik színeiben, Orbán Viktor évértékelőjét bírálva. A Népszava korabeli cikkében részletesen elolvasható mindez.

Arról pedig, hogy Volner életútjában az ennél látványosabb pálfordulások sem ritkák, a Telex írt tavaly hosszú portrécikket.

„Huxit Pártra” nevezik át a Volner Pártot, legfőbb céljuk mostantól: kiléptetni hazánkat az EU-ból

Volner János bejelentette, hogy Márki-Zay Péter egy „két lábon járó sértés”

Megszólalt a kormány háziellenzékije: „a Jobbik végbélkúpként oldódott fel a baloldalban”