Gulyás elárulta: így dönthet a kormány az árstopról

varga-judit-ora
Varga Judit igazságügyi miniszter luxusórában mutatja, hogy a húspultban található az ársapkás hús. Fotó: Facebook/Varga Judit

„Az árstop működik, nélkülük 13 százalék felett lenne a jelenlegi 8,6 százalékos infláció”

– mondta Gulyás Gergely csütörtökön, a negyedik kétharmad első Kormányinfóján. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy véli, a négy árstop kérdése nem várhat az új kormány megalakulásáig,

hogy fenntartják-e őket lejárati idejük után, arról egyenként dönt majd a kormány.

A 444.hu tudósítása szerint a miniszter elmondta, az MNB prognózisa szerint idén augusztusra-szeptemberre várható az infláció csökkenése, addig remélhetőleg csak lassan növekszik majd. Hangsúlyozta, a gazdaság stabil lábakon áll, a vendéglátás és a kiskereskedelem jobban teljesít, mint 2020-ban vagy 2019-ben, a munkanélküliségi ráta pedig 3,6 százalék.

Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely kifejtette, egyelőre nem tárgyaltak arról, hogy szükség lehet-e szektorális különadók bevezetésére, ugyanakkor nem zárja ki, hogy sor kerülhet erre. A családtámogatások területéről nem lesz forráskivonás, az sem kizárt, hogy még több pénzt csorgatnak erre a területre – tette hozzá.

Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból

Gulyás Gergely hatalmas vergődést rendezett, miután az embere beborította a Fidesz kampányát

Megszólalt Orbán embere: ez megint mindenkinek fájni fog

Gulyás szerint nem érett uniós tagságra az az ország, ahol kényszersorozottakat halálra vernek, pedig nálunk pár gramm fűért is simán halálra vernek

Szijjártó Pjotr felszólította a NATO főtitkárát

Ellenáll a bíróság: hatalmas pofonba szaladt bele Orbán, aki már a jogrendszer fölött állónak képzeli magát