Rogán Antal elrendelte: ezeket a plakátokat kell kitenni a boltokba a kormányzati árstopról

„A vásárlók által használható összes bejáratánál” hirdetni kell a kormány diadalát az árak felett.

Rogán Antal
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Megjelent a Magyar Közlönyben Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök rendelete, egyúttal azok a „tájékoztató plakátok” is, amelyeket február 1-től a boltoknak ki kell függeszteniük a kádári időket idéző kormányzati árbefagyasztást dicsőítendő.

Mint ismert, a kormány február 1-jétől május 1-ig a tavaly október 15-i szinten befagyasztja a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, a csirke far-hát és a 2,8 százalékos UHT-tehéntej árát, hátha majd ez megoldja az elszabadult inflációt.

Hogy a vásárlók is biztosan értesüljenek róla, hogy az intézkedésért a kormánynak kell hálásnak lenni, a választások előtt két hónnappal egységesített plakátokat kell kitenniük a boltoknak:

arstop-plakat

A kék színű plakátot a hiper- és szupermarketekben, a diszkontokban és a diszkont területi minimumánál kisebb, de bruttó 200 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletekben kell kitenni

„az üzlet vásárlók által használható összes bejáratánál, az üzletben szokásosan használt információs táblákkal megegyező méretű, de legalább 297×420 milliméter nagyságú (A3) méretben, jól láthatóan”.

Az ezeknél kisebb, illetve a kereskedelmi törvény alá nem tartozó üzletek választhatnak, hogy fehér alapú, vagy fekete-fehér színben teszik ki a propagandát, illetve nekik elég az A4-es méret is.

Orbán Viktor megkérdezte Kapu Tibort, hogy „a háború az látszik-e onnan föntről”

Hisztérikus kaputiborozásba kezdett Orbán Viktor, a nyomógombos telefonok analfabétája, akit hirtelen nagyon érdekel az űrkutatás

Orbán üzent az országnak: hívják a 112-t, ha szokatlan dolgot tapasztalnak

Súlyos számok szivároghattak ki Magyar Péterhez

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Ezt is elcseszték: megint nő az infláció, 4,6 százalékkal drágultak az árak júniusban