
Még a 2022-es országgyűlési választás előtt, márciusban újra Békemenet lesz Budapesten – derül ki a Civil Összefogás Fórum videójából, melyet a 444.hu vett észre.
Csizmadia László, a meneteket szervező CÖF-CÖKA szóvivője szerint a március 15-ére tervezett nagyrendezvényre kétszer annyi résztvevőt várnak, mint ahányan a tavaly őszi Békemeneten vonultak. Ez saját számításuk szerint azt jelenti, hogy idén 680 ezer torokból éltetik majd Orbán Viktort és kormányát.
A menetelés fő célja idén is az „erődemonstráció” lesz:
„Minden normalitással bíró magyar embernek arra kell törekednie, hogy a szomszédja és a szomszédjának a szomszédja is lássa, hogy mi történik Magyarországon”
– fogalmazott Csizmadia.
Az orbánista „civil” vezető addig is elismételte a kormány aktuális mantráit, miszerint Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferenc irányítja, és utóbbi egypártrendszer kialakítására törekszik!