Az Alapjogokért Központ úgy tudja, Orbán Viktort választaná kormányfőnek a döntő többség

Szánthó Miklós, Alapjogokért Központ
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

Orbán Viktort az aktív szavazók 61 százaléka szeretné miniszterelnöknek, míg Márki-Zay Pétert csupán 24 százalékuk – állapította meg a kormányközeli Alapjogokért Központ.

A gyakorlatilag az állami propaganda aktuális témáinak felerősítésére, „igazolására” tartott szervezet a legfrissebb „közvélemény-kutatására” hivatkozva azt találta: a regnáló kormányfő népszerűsége korábban is hétről hétre 50 százalék fölött volt, baloldali kihívójának szimpatizánsi tábora viszont egyre csökken!

A november 15. és december 8. között, állítólag ezer ember telefonos megkérdezésével készült, országos reprezentatív kutatás eredményei szerint a 2010 óta hivatalban lévő kormányfő népszerűsége töretlen: novemberben 52-56 százalék között volt, december elején pedig már a választási részvételüket biztosra ígérők 61 százaléka mondta azt, hogy őt szeretnék továbbra is kormányon látni.

Emlékezetes, a kormánypropaganda néhány napja minden csatornán azt bömbölteti, hogy Márki-Zay Péterből kiábrándultak az ellenzékiek – ezzel kapcsolatban most hogy, hogy nem az Alapjogokért Központ is erre az eredményre jutott. Míg a megkérdezettek 26-28 százaléka szerette volna, hogy Márki-Zay Péter legyen Magyarország miniszterelnöke, addig december első hetében állítólag már csak 24 százalékuk.

Elkapták a solymári bankrablót – ezért a kókány fegyverért külön börtönbe kellene zárni

Novák Katalin nyilvánosan sajnáltatta meg magát, de a kegyelmi ügyről ezúttal sem nyilatkozott

Két hónapos csecsemőt élesztettek újra Fejér megyében

Tűz ütött ki egy kőbányai munkásszállón

Medián: nagyon vezet a Tisza Párt

Megszavazta a Fidesz, hogy „végtelen pénzt” lehessen elkölteni kampányolásra