Biden demokráciaügyi csúcstalálkozójára az Unióból egyedül Magyarországot nem hívták meg

A tekintélyuralmi rendszerek lesz a téma, pont a legilletékesebbre nem kíváncsiak.

Orbán Viktor
Orbán Viktor Chisinauban 2020. március 12-én. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Az amerikai külügyminisztérium kedden közölte, hogy Joe Biden amerikai elnök 110 országot hívott meg egy december elején tartandó online csúcstalálkozóra, ahol a központi téma a demokrácia lesz.

A 444.hu azt írja, a meghívottak listáján nem szerepel Oroszország, Kína, Törökország és Magyarország sem, ellenben Lengyelország az Európai Bizottsággal kialakult jogállamisági vitája ellenére is meghívást kapott.

Az uniós tagállamok közül tehát egyedül Magyarországra nem kíváncsiak.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint egyébként a demokráciacsúcson a tekintélyuralmi rendszerek elleni küzdelemről, a korrupció elleni harcról és az emberi jogok támogatásáról lesz szó.

Az MTI annyit fűzött még hozzá az ügyhöz, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a „demokráciacsúcs” mindössze arra szolgál, hogy „megossza az embereket, illetve az országokat aszerint, hogy demokratikusak, vagy nem demokratikusak”.

Több millióan tüntettek Trump ellen Amerikában
Donald Trump elengedte Orbán Viktor kezét
Orbán benézte, nem várt helyről kapja az újabb pofont
Vége a hazudozásnak: az amerikai külügyminiszter tette helyre Orbánékat
Egy Fidesz-munkatárs lakásában találták meg a nemzetközileg körözött politikusbűnözőt
Súlyos hírek érkeznek a Külügyminisztériumból