Pintér: sikertörténet a büntetőpolitika 2010 óta

Pintér Sándor
Fotó: MTI/Kovács Attila

Sikertörténetnek nevezte a 2010 utáni büntetőpolitikát Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn Budapesten, az Amire Magyarország büszke lehet – A nemzeti büntetőpolitika sikerei, vívmányai 2010-2021 között című konferencián.

Arról magyarázott, hogy „valóban büszkék lehetünk” a közösen elért eredményekre, mind a jogalkotás, mind a megvalósítás területén. A cél az, hogy a sikertörténet ne szakadjon meg – tette hozzá.

Pintér Sándor kijelentette, hogy szívügye a bűnüldözés.

Úgy vélekedett, hogy az objektív adatokon túl szubjektív, az állampolgárok visszajelzéseit tartalmazó biztonsági mutatók is szükségesek. Az információk értelmezéséhez pedig hiteles elemzők kellenek – jegyezte meg.

„Ez a kormány gyermekbarátnak hazudja magát” – Több ezer emberrel tüntetett Magyar Péter a Belügyminisztérium előtt

Elismerték: kínai rendőrök fognak hamarosan Magyarországon járőrözni, a kormánypropaganda már elkezdte az érzékenyítést

Diáktüntetés: Pintér „bohóc” Sándor takarodását követelték a Belügyminisztérium előtt

Nyugállományú rendőr vezérezredes: januártól tovább emelkedik a pedagógusok bére

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi